Adómentessé tenné a vadászaton lelőtt állatok húsát a KDNP a sertéspestisre hivatkozva

2019. november 25., 11:02

Szerző:

Módosító javaslatot nyújtott be a "Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósítását szolgáló törvények módosításáról" című törvényjavaslathoz egy kereszténydemokrata képviselő. Vejkey Imre a vadászaton elejtett vad húsát, mint juttatást tenné adómentessé a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításával – írja az mfor.

Az indoklás szerint a sertéspestis miatt szükségessé vált a vaddisznó állomány ritkítása, ami hatóságilag előírt kötelezettség.

A képviselő szerint a vadászok a vadkárok elhárítása révén alapvetően közfeladatot látnak el.

Atyaég, mennyi hús!
Fotó: Magyar Nemzet

Annak érdekében, hogy a vadgazdálkodók költségeit enyhíteni lehessen, Vejkey Imre adómentessé tenné a vadászaton való részvételt, illetve az így megszerzett vadhús átadását.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.