Áder János jóval engedékenyebb volt, mint a tavalyi évben: nyolc elítéltnek adott kegyelmet

2020. március 4., 10:40

Szerző:

Tavaly nyolc elítéltet részesített elnöki kegyelemben Áder János köztársasági elnök, írja a Magyar Hírlap az Igazságügyi Minisztérium által közétett statisztika alapján.

2019-ben 508-an nyújtottak be kérvényt az államfőhöz. Közülük nyolc elítélt (a kérelmezők 1,57 százaléka) kapott kegyelmet. Áder János egy évvel korábban még kevésbé volt engedékeny, akkor csak négyen kaptak tőle kegyelmet, ahogy 2014-ben is.

Ez a két év volt egyben a negatív rekord 2002 óta. A jelenlegi államfő 2015-ben volt a legvajszívűbb. akkor huszonnégy elítélt (a kérelmezők 2,9 százaléka) ügye részesült pozitív elbírálásban. A legtöbben Mádl Ferenctől kaptak kegyelmet, 2004-ben 41 elítélt szabadságvesztése szűnt meg az államfő döntése alapján.

A legtöbb kérvényt 2007-ben nyújtották be, ekkor 1378-an bíztak a kedvező elbírálásban, de azt csak 23-an kapták meg. A tárca összesítése szerint 2002 óta a kérelmezők átlagosan 2,1 százaléka, 16 302 elítéltből 328 kapott elnöki kegyelmet.

Egy elítéltnek kizárólag a köztársasági elnök adhat kegyelmet az igazságügyi miniszter felterjesztése után. Sem elutasító, sem helybenhagyó döntését nem kell megindokolnia. A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható tájékoztatás szerint az államfő döntésének felülvizsgálatára nincs mód, de a kérelmező benyújthat újabb kegyelmi kérelmet.