Áder János januártól hárommillió forintot keres

2019. december 10., 13:22

Szerző:

Emelkedik a köztársasági elnök és több különleges jogállású szerv vezetőjének fizetésed– öntött kedden az Országgyűlés.

Áder János jelenleg 1,5 millió forintot, a köztisztviselői illetményalap 39-szeresét kapja, a jövőben azonban folyamatosan emelkedő fizetésre számíthat, mert illetményét a házelnökéhez kapcsolják, amely a nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereseten alapul.

A köztársasági elnök ennek alapján jövőre 3 millió forint körüli illetményre számíthat.

Az elfogadott törvény szerint a köztársasági elnök házastársa kétfős titkárságot alkalmazhat és autóhasználatra is jogosult. A házastárs jogosult lett a hivatalos külföldi úton napidíjra és költségtérítésre, ezeket a juttatásokat azonban a törvényalkotási bizottság kezdeményezésére törölték az államfő gyermeke esetében. Rendelkeztek arról is, hogy a köztársasági elnök özvegye az özvegyi ellátást mindaddig megkapja, amíg neki özvegyi nyugdíjat nem állapítanak meg, vagy újabb házasságot nem köt.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.