A vádlott fideszes polgármester nélkül indult az izsáki vadászház pere

2018. november 6. 16:08 - szerző: Rajnai Attila

Az elsőrendű vádlott, Mondok József izsáki polgármester nélkül kezdődött meg kedden a tárgyalás a Kecskeméti járási Bíróságon, amely arról a turisztikai szálláshely-támogatásból épült vadászházáról szól, amelyben Mondok József és felesége, nem titkoltan, életvitelszerűen él. Fiuk szerint ez nem igaz, mert szülei fizettek a szállásért, amikor ott aludtak.

– A mi családunk úgy működik, hogy édesapám vállalkozási formákat bíz a gyermekeire, erre jó példa a bátyám, aki szintén egy családi céget visz. Mi tiszteljük, becsüljük édesapánk több évtizedes munkásságát, ezért fogadtam el a cégvezetési megbízást a Mondok Kft.-ben – mondta a polgármester kisebbik fia, Miksa, aki a per másodrendű vádlottja, és egy lehallgatott telefonbeszélgetés szerint csak falból ültették a cég élére 18 évesen.

A fiatalember a vadászházzal kapcsolatban hozzátette: – Nekünk önálló vadászterületünk van, kiváló szolgáltatásokat nyújtunk, természetes volt, hogy vadászház építésének céljára pályázzunk. Hangsúlyozta, egy vadászház nem értelmezhető klasszikus szálláshelyként, hiszen a vadászok fegyvert tartanak, ami veszélyes, ezért összeférhetetlen, hogy esetleg ott egy család is megszálljon gyerekekkel. A vadászházhoz kapcsolódó vendéglátói tevékenységük sikeres, a vendégeik száma egyre nő.

Fotó: Rajnai Attila

Bihari Ádám bíró kérdésre Mondok József fia nem cáfolta, hogy az ügyvezetői kinevezésében közrejátszott egy akkori jogszabály-módosítás is, mely szerint a cégvezetés összeférhetetlenné vált a polgármesteri tisztség betöltésével. Természetesen rendszeresen konzultáltok cégügyekben az édesapámmal, hiszen az ő tapasztalatát nem múlhatom felül – tette hozzá.

Kiderült, hogy amikor átvette a cégvezetést, még középiskolás volt Kecskeméten, ezért - elmondása szerint – ha ideje engedte, délutánonként, de általában hétvégenként intézte a Mondok Kft. ügyeit.

– Mit jelentett ez a tevékenység napi szinten? – kérdezett rá a bíró.

– A cég régóta üzemeltet egy benzinkutat, ez a fő tevékenysége, ez egészült ki a vadászházzal összefüggő vendéglátási feladatokkal. A benzinkutunkat nem kell személyesen felügyelni, irányítani, mert a kollégák pontosan tudják mi a dolguk. Én csak a beérkező számlákat és a kifizetéseket ellenőriztem. A vendéglátásban is csak kontrollszerepem volt, a minőséget, az ellátási körülményeket, valamint a számlákat felügyeltem.

Hangsúlyozta: abnormális gondolat, hogy a pályázat benyújtásának oka az volt, hogy szülei a saját céljaikra használják a vadászházat, hiszen a cél a bevételteremtés. – Édesapámék reprezentálták az ottlétükkel kifelé, hogy van a vadászházban szezonon kívül is élet, de ezt leginkább a betörők elriasztása miatt tették, és a céggel történő megállapodás alapján ők is fizettek a vadászházban töltött vendégéjszakákért, igaz, kedvezményes áron – állította.

Fotó: GENERÁL-CENTRÁL KFT.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség Mondok Józsefet jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével, fiát mint bűnsegédet költségvetési csalással és társtettesként közokirat-hamisítás bűntettével vádolja. K. István Pált, az izsáki polgármesteri hivatal nyugdíj előtt álló tisztviselőjét pedig nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében mint bűnsegédet, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják. Ő igazolta le és készítette el azokat a jelenléti íveket annak a közfoglalkoztatottnak az elszámolásához, aki hivatalosan az izsáki helytörténeti múzeum karbantartója volt, gyakorlatban viszont a vadászházban, illetve az ahhoz tartozó birtokon dolgozott, és a polgármester utasítására végzett feladatokat.

Chiovini Gábor ügyész a vádirat ismertetésekor hangsúlyozta: a támogatási szerződés aláírásával Mondok József egyben tudomásul vette a pályázati szabályzatban leírtakat, miszerint: „nem igényelhető támogatás gondnoki lakás, szolgálati lakás, az ügyfél saját maga által használt lakrészére, a gondnok vagy az ügyfél által kizárólagosan használt helyiségek megépítéséhez, felújításához, vagy az ilyen lakásba, lakrészbe eszköz, berendezés beszerzéséhez." Továbbá azt is vállalta, hogy 2020. április 20-ig az ingatlant vadászházként üzemelteti. (Mondoknak egyébként a Somogy megyei Karádon van egy hasonló konstrukcióban épült, szintén nem vendégházként üzemelő vadászháza. Abban az ügyben azért nem indult vizsgálat, mert épp letelt az öt év elévülési idő.)

Mondok József
Fotó: MTI/Komka Péter

A vád szerint a pályázattal ellentétesen, saját céljaira épített vadászházzal 35 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek, amelyet a Mondok Kft. visszafizetett, de a határozatot közigazgatási bíróságon megtámadta. Az álfoglalkoztatás költségvetési kára 934 ezer 222 forint.

Mondok József  2015. augusztus 11-e óta csak társadalmi megbízatású polgármestere a városnak, mert a főállású városvezetői tisztség összeférhetetlen volt az általa elnyert, nevére szóló trafikjoggal, amit a saját, városközponti benzinkútjánál üzemeltet. A hivatali ügyeket hivatalosan barátja és alpolgármestere, Bozóky Imre ügyvéd, az MLSZ volt elnöke viszi.