A törökök által elkövetett örmény népirtás elítélését kérik az Országgyűléstől

2018. október 9., 15:50

Szerző:

Határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek „Az örmény népirtás elítéléséről” címmel a két LMP-ből nemrég kivált parlamenti képviselő, Szabó Szabolcs és Szél Bernadett. Az indítvány benyújtásának időpontja nyilvánvalóan Recep Tayyip Erdogan török elnök magyarországi látogatására lett időzítve, hiszen Törökország a mai napig nem ismeri el, hogy az első világháború idején a török állam volt a felelős több, mint másfél millió örmény deportálásáért és meggyilkolásáért.

A határozat kimondaná, hogy az Országgyűlés szerint „1915 és 1917 között az Ottomán Birodalom fellépése az örmény néppel szemben népirtás volt, amely a civilizált világ rendjével szembeszegülve jóvátehetetlen veszteségeket okozott az emberiségnek”. A törökök egyébként már a világháború előtt többször is rendeztek pogromokat a keresztény örmények körében, de a háborús vereségek és a hazai közhangulat romlása miatt döntöttek végül arról, hogy végleg megszabadulnak a birodalom teljes örmény lakosságától.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A javaslat indoklása szerint az Európai Parlament már 1987-ben és 2005-ben is népirtásként ítélte el az eseményeket, 2015-ben pedig ismét Törökország felelősségvállalását sürgette. Az örmény népirtás századik évfordulóján Ferenc pápa a XX. század első népirtásának nevezte a törökországi örmények lemészárlását.

2016-ban pedig a német szövetségi parlament alsóháza határozatban nyilvánította népirtásnak a történteket, majd 2018 februárjában a holland parlament járt el ugyanígy. Franciaország még 2012-ben ennél is tovább ment, és törvényerőre emelte, hogy 45 ezer eurós büntetés, illetve egyéves szabadságvesztést kaphat, aki tagadja az örmény népirtás tényét.

Ezek a lépések óriási diplomáciai feszültségeket okoztak az Európai Unió tagországai és a tagságra törekvő Törökország között, Recep Tayyip Erdogan ugyanis kizárja a törökök világháborús felelősségének vizsgálatát.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.