A színházkultúra védelmében

– Úgy lépett ki a Magyar Művészeti Akadémiából, hogy be sem lépett oda.
– Többször megkerestek e-mailben, végül Szakonyi Károly, akinek mindig szívesen olvastam az írásait, szintén írt egy levelet. Én nem ismertem az MMA tevékenységét. Azt sem tudtam, kikből áll a vezetőség, kik a tagok. Igazán máig sem tudom. Józan ember reflexe egy művészeti akadémia kapcsán, hogy az művészekből áll, művészeti ügyekkel foglalkozik, s nem kapcsolódik semmiféle politikához. Tehát a kultúra átfogó képviselete. Úgy tűnik, tévedtem: a mai Magyarországon ez is lehetetlen. Egyébként a felkérésre nem adtam egyértelmű választ, nem mondtam sem igent, sem nemet. A felvétel tényéről nem értesítettek. Utólag jutottak el hozzám Fekete György elnök kijelentései, például az, hogy „magyarellenes és nemzetgyalázó művészek, akármilyen nagyok is, nem lehetnek az MMA tagjai”. Ez a kijelentés engem megrémít. Feltételezhető, hogy vannak „magyarellenes” nagy magyar művészeink? És kik lennének azok? Netán Schiff András? Vagy Kertész Imre? Konrád György? Esetleg Bartók, Radnóti, Ady?
– Fekete György mondta azt is, hogy a nacionalizmus „genetikus érzés”. És a „nem nemzetiek” közé sorolta Konrád Györgyöt, kijelentvén: „Számolnunk kell azzal, hogy Konrádot is magyarnak tekintik külföldön, bármit is mond rólunk.”
– Egyáltalán: létezik magyarellenes magyar? Ez úgy hangzik, mint, mondjuk, a kutyaellenes kutya, az irodalomellenes irodalom, az Isten-ellenes Isten stb. Kinek van magyarságmérő műszere? Talán egy akadémiának? Amelynek esetleg én is tagja vagyok? Tehát feltehetőleg nekem is segítenem kell „felderíteni”, kik a magyarellenes magyar művészek, kik az „igazi” magyarok, kik magyarabbak? Ez borzasztó, én ezt nem vállalhatom. Nem vállalkozhatok arra, hogy az említett szellemóriások felett „ítélkezzem", mint ahogy egyetlen embertársam felett sem. Nem tartom magam „magyarellenesnek”, magyarként hogyan is fordulhatna ez meg a fejemben? Sőt, azt gondolom, sokat tettem a magyar kultúra, különösképpen a színházkultúra világhírnevének öregbítéséért. Úgy érzem, ebben most nem vehetek részt.
– Több mint húsz éve vezeti a Kolozsvári Állami Magyar Színházat, amelyet Erdély nemzeti színházának tartanak. Mit jelent önnek a nemzet és a nemzeti színház fogalma?
– A nemzeti színház pusztán elnevezés. A nemzeti kultúra egy adott nyelvi kultúrában létrejött értékek összessége. Ehhez a kultúrához tartozunk, ebben alkotunk, s ezt vállaljuk. Ugyanakkor homokba sem dughatjuk a fejünket: kötelességünk felvetni a kor társadalmára, politikájára reflektáló legfontosabb kérdéseinket.
– Úgy érti: szükségszerűen politizálnia is kell a színháznak?
– Mi nem politizálunk, de politikus színházat csinálunk abban az értelemben, hogy érzékenyen reagálunk a környezetünk, a világ aktuális eseményeire. Beszélünk diszkriminációról, kitaszítottságról, társadalmi problémákról. Csakis úgy lehet korszerű a színház, hogy miközben megtartja nemzeti kulturális karakterét, nagyon is nyitott a világra. Közvetít, befogad és továbbít.
– Kolozsvárott az idei évadban rendezte a Leonida Gem Session című darabot: közösen írták Visky Andrással, s továbbgondolták a nagy román politikai szatirikus, Caragiale színművét, a Leonida naccsás úr és a reakciót. Előadása az elmúlt húsz év adósságairól, például a máig nem felfedett ügynökügyekről szól. Nemrég a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Fesztiválon szintén játszották. Aktuális lenne Magyarországon is.
– Az 1989-es fordulat óta huszonhárom év telt el, mégis egyre több kérdés megválaszolatlan. A morális válság most is tart: ma is közöttünk élnek a diktatúra fantomjai, akik addig nem is tűnnek el, amíg a közelmúlt teljes átvilágítása meg nem történik. Egy napilapban olvastam „Leonida ügynök” történetéről. Akkor találtam ki, hogy fedőnevek legyenek Caragiale szereplői.
– Különösen érzékeny téma ez most Erdélyben, hiszen néhány hete derült ki, hogy Szőcs István – Szőcs Géza költő, korábbi magyarországi kulturális államtitkár apja – a kolozsvári szellemi élet besúgója volt. Többek között a fiáról is jelentett.
– Az egyes ügyek között azért vannak különbségek. Volt, aki azért jelentett, mert megfélemlítették, fizikailag bántalmazták, családját fenyegették. Mások önszántukból tevékenykedtek, lelkes, fizetett ügynökök voltak. Persze senki nem vonhatja ki magát a felelősség alól. Számos kérdés tisztázatlan: hogyan történhetett meg velünk? Miért nem tudtuk megállítani? A darabba belevettünk ügynöki jelentéseket, jegyzőkönyveket betiltott előadásokról. Sokan nem fogják szeretni, hiszen nem engedi lezárni a múltat.
– Színházának életébe beleszólt a politika bármikor is az elmúlt két évtizedben?
– Sosem korlátozott bennünket a hatalom. Furcsamód, a szélsőséges kolozsvári magyar körök több keresztes hadjáratot indítottak színházunk ellen. Nemzetellenesnek, nemzetikultúra-ellenesnek kiáltottak ki minket. Folyamatosan bírálták színház- és műsorpolitikánkat. Abszurd, de a román színházi szakma állt ki mellettünk! A legtöbb gyalázkodó azonban nem látta egyetlen előadásunkat sem... Mindenesetre nekünk, művészeknek nem szabad politikailag elkötelezni magunkat.
– A kolozsvári színház is támogatta, hogy Alföldi Róbert maradjon a Nemzeti Színház igazgatója. Ezzel nyíltan politikai szerepet vállaltak, nem?
– Inkább az Alföldi eltávolítására tett törvénytelen, lejárató hadjáratokon alapuló kísérletek ellen szóltunk. Jogsértő esetekben mindig fel kell emelni a szavunkat, ki kell állnunk a szakma mellett.
– Egyébként hírlett, hogy önt is meg akarta nyerni a magyar kormány a budapesti Nemzeti Színház élére.
– Csakhogy ez nem így volt. Sosem akartam pályázni. Épp elég nekem a kolozsvári színház. Közben a San Diegó-i egyetemen rendező szakot vezetek. Idővel, energiával sem bírnám. Különben annak idején Magyar Bálint, amikor miniszter volt, felkért, pályázzak a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. Nem vállaltam, de leírtam néhány oldalon, milyennek képzelem a mai, korszerű nemzeti színházat. Afféle nemzetközi drámaművészeti központként. Alföldi Róbertnek is voltak hasonló elképzelései. Ám ma már nem számítanak szakmai szempontok, oly mértékben uralja a politika a művészetet Magyarországon. Rendkívül károsnak tartom, hogy politikai lojalitás alapján döntenek a művészeti intézmények sorsáról, vezetéséről.