A Századvég Alapítvány lezártnak tekinti G. Fodor Gábor ügyét

A Századvég Alapítvány szerint miután G. Fodor Gábor a 888.hu portálon megjelent cikk miatt már elnézést kért az érintettektől, a cikket pedig eltávolították az oldalról, az ügy lezárult.

2016. február 1., 17:35

Így reagált a Századvég hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében annak kapcsán, hogy az MSZP vasárnap levélben fordult Lánczi Andráshoz, a Századvég Alapítványt vezető kuratórium elnökéhez, hogy az ügy miatt „számoltassa el” az intézet két igazgatóját. Az alapítvány megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy „26 évvel a rendszerváltás után egy párt bárkit ki akar rúgatni a munkahelyéről”.

A Századvég Alapítvány közleményében arra kérte a Magyar Szocialista Pártot, hogy tartsa tiszteletben a demokratikus jogállami kereteket és ne avatkozzon be egy civil szervezet belső életébe.

A 888.hu portálon január 23-án jelent meg egy támadó hangvételű, a családtagok fényképével illusztrált cikk Tóbiás József MSZP-elnökről, feleségéről és kiskorú lányáról.
G. Fodor Gábor elnézést kért a 888.hu-n megjelent cikk miatt. A honlapon múlt csütörtökön megjelent bejegyzésben az áll: eljött a bocsánatkérés ideje.

„Hibát követtem el, mert megengedtem, hogy a politikai viták hevében megsértsünk egy embert és a családját. Túlmentünk egy határon. Ezért elnézést kérek” – írta. Hozzátette: „Tanultam belőle. Nem fogom engedni, hogy még egyszer ilyen előfordulhasson.”

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.