A szabadságról szónokolt Orbán, azért persze Brüsszel is volt benne

2019. március 15., 11:46

Szerző:

Orbán Viktor beszédének kezdetére megtelt e Nemzeti Múzeum környéke.

Március 15. - Állami ünnepség a Múzeumkertben
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Múzeumkertbe, az állami ünnepségre csak a Fidesz által osztott karszalaggal lehet bejutni, így saját hívei is csak a kerítésen kívülről hallgathatják a miniszterelnököt, de a Károly körút megtelt a Kálvin tértől a Bródy Sándor utcáig. A helyszínen lévő tudósítók szerint rengeteg a lengyel zászló, kis túlzással annyi mint a magyar.

Március 15. - Állami ünnepség a Múzeumkertben
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Vidnyánszky Attila által rendezett ünnepi műsor után előbb Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő beszélt a lengyel-magyar barátságról, majd következett Orbán Viktor, aki azzal kezdte papírról olvasott beszédét, hogy a magyar emberek szívből jövő jókívánságait tolmácsolta Morawieckinek, mert nélkülük nem lenne magyar szabadság sem.

De a sokszor nehéz múlt után elsöprő erejű közép-európai reneszánszra készülünk, Közép-Európa felemelkedésére. És bizony össze kell kapni magunkat, ha utol akarjuk érni fejlődésben Lengyelországot. Ekkor, a beszéd 3. percében el is hangzott Brüsszel, amely a szabadságot fenyegető árny, de nincs esélye, ha összefogunk a lengyelekkel.

Mårcius 15. - Állami ßnnepsÊg a Múzeumkertben
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A közös nemzeti cél pedig, ami összefog minket, magyarokat, az az az akarat, hogy szabad nemzet élhessen Magyarországon, saját nemzeti államában. A magyaroknak joguk van a kedvük szerint való saját magyar életükhöz.

Az igazi erőnk az, hogy tudjuk, miről álmodik a másik magyar: szabadságról, önállóságról – tájékoztatta a hallgatóságot.

Voltak vesztes szabadságharcaink, de soha nem győztek le minket, a hazáért, szabadságért, keresztény kultúráért vívott harcainkat mindig megnyertük. És ez így lesz, amíg a világ világ, jöjjenek ellenünk bármilyen birodalmak. 

A magyarok történelmének vezércsillaga a szabadság, a szabadság gondolata pedig a kereszténységből sarjad ki. Keresztény kultúra nélkül pedig nincs magyar szabadság. Ezért kívánja Európa népeinek, hogy hulljon le szemükről a hályog, szabaduljanak meg a farkasvagságtól. Egy liberális Európában elveszítjük a szabadságot, mert aki egy birodalom alattvalója, az nem szabad – közölte.

Ezzel rá is kanyarodott az EP-választásra. A dicső múlt dicső tetteinek sorolásánál legnagyobb tapsot az kapta, hogy mi állítottuk meg az Európát fenyegető migránsáradatot a határainknál.

Lényeg, hogy vessünk véget az egyesült Európáról szóló lázálmoknak, hogy Európa az európaiaké lehessen.

A viszonylag rövid beszéd végén a szokásos elköszönés ezúttal úgy hangzott:

Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindenki fölött, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!