A Semmelweis Egyetem is alapítványi formában működik tovább

Az intézmény szenátusa ellenszavazat nélkül döntött erről.

2021. január 28., 18:23

Szerző:

A Semmelweis Egyetem Szenátusa 2021. január 28-i ülésén elfogadott határozatával – 41 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett – támogatta, hogy az egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt az állam által alapított, közfeladatot ellátó közérdekű alapítvány fenntartásában működjön - írja honlapján az egyetem.

A közlemény szerint az átalakulást előzetesen véleményeztek a karok, a Klinikai Központ, a Doktori Iskola, a Közalkalmazotti Tanács, az érdekvédelmi és hallgatói szervezetek, valamint a központi főigazgatóságok. A testület a 2021. január 28-i ülésén támogatta, hogy a Semmelweis Egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt modellt váltson. Ennek megvalósításához az állam létrehoz egy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt, és annak adja át a Semmelweis Egyetem fenntartói jogait - írja az egyetem.

A közleményben azt írják, hogy az állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét a működési modell változása nem befolyásolja, és az egyetem társadalombiztosítás által finanszírozott betegellátó tevékenysége is változatlan marad. A modellváltást egy rugalmasabb intézményi keretrendszer és struktúra kialakításával, és azzal indokolja az intézmény vezetése, hogy a Semmelweis Egyetem bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye és Európa 5 legjobb gyógyító egyetem közé és érdemben emelkedni tudjon a betegellátás színvonala.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.