Kiderült, mely településeken fogják meg a legtöbb sofőrt ittas vezetés miatt

2019. augusztus 13., 15:00

Szerző:

Somogybabodon a legnagyobb az egy főre jutó ittas vezetések száma, Budapesten a II. kerület vezet, összesen tízezer esetben intézkedtek a rendőrök alkoholfogyasztás miatt a sofőrökkel szemben az év első felében - írja a 24.hu az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott adatok alapján.

476 lakost számláló somogyi faluban majdnem minden tizedik lakosra jutott egy ittas vezetés az év első felében. Somogybabodon 28 esetben intézkedtek a rendőrök „járművezetés ittas állapotban” bűncselekmény miatt, és 16-szor „ittas vezetés” szabályszegés miatt, vagyis összesen 44-szer jártak el ilyen ügyben. Ez a szám főleg ahhoz képest magas, hogy a ranglistán második Kékkúton háromnál kisebb ez az arányszám. A harmadik a szintén Veszprém megyei Paloznak.

A 24.hu megjegyzi, hogy Somogybabodon rendezik Európa legnagyobb terepjárós eseményét, a Babod Offroad Fesztivált, Paloznak pedig több programot kínál, ezek a rendezvények repíthetik élre a listavezetőket. Ezt az illetékes megyei rendőrkapitányságon is megerősítették a portálnak.

A budapesti kerületi adatokban az újpestiek fegyelmezettsége kiemelendő, valamint az, hogy Buda magabiztosan vezeti a rangsort. A listavezető II. kerület 68 esettel áll az első helyen, a III. és a XII. kerület követi.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.