A rokon: Tarlósné 

2017. március 30. 15:06

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Tarlós István főpolgármester az ATV-ben elismerte, hogy „egyik rokonát” megbüntették közlekedési kihágásért a közterület-felügyelők. Értesüléseink szerint a főpolgármester nem bontotta ki az igazság minden szövetét, hiszen valójában a feleségéről van szó: Tarlós Istvánné február 7-én, reggel fél nyolckor közlekedett szabálytalanul a Bécsi út és a Szépvölgyi út kereszteződésénél, saját tulajdonú gépkocsijával.

Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy február 21-én, tehát két héttel később Tarlósné vitatta a bírság jogalapját, így az ügyet a közterület-felügyelet átadta a rendőrségnek. Tarlós István ezt követően indított hadjáratot a közterület-felügyelet ellen.

A főpolgármester a napokban azt mondta: problémás, hogy a közterület-felügyelők a térfigyelő kamerák felvételei alapján büntetnek. Szerinte ezzel szabálytalanságot követnek el. Álláspontja szerint a közterület-felügyelő csak akkor büntethetne szabályosan, ha nem egy szobában ülve, egy kamera felvételére támaszkodva szabna ki büntetést, hanem a helyszínen intézkedne. Tarlós szerint a közterület-felügyeletet nem arra találták ki, hogy az autósokat üldözve szabályos, ahogy ő fogalmazott, „pénzbehajtásnak látszó akciókat bonyolítsanak le”.  Tarlós István bejelentette: a rendőrségnél és a belügyminiszternél javasol módosítást a közterület-felügyelettel kapcsolatban.