A Rogán-házaspár megebédelt az olasz luxushotelben, ahol két és félmilliót is elkérnek egy éjszakáért

A homár cukkinivel csak 42 euró, de így sem világos, miből futja a luxusra.

2017. július 2., 10:01

Szerző:

Róma központjában, a Piazza de Popolón fekvő Hotel de Russie teraszán szúrta ki a Rogán-házaspárt az Index egy olvasója. Az általa készített fényképek tanúsága szerint Rogán Antal kabinetminiszter és felesége, Cecília éppen a szálloda éttermében ebédelt két másik ember – egy férfi és egy nő – társaságában.

Forrás: 444/olvasói fotó

Az Index utána is nézett, hogy az ötcsillagos luxusszállodában mi mennyibe kerül, az árlista pedig méltó a Rogán-házaspár luxusimádatához. A Hotel de Russie-ban egy szoba a nyári szezon valamelyik péntek éjszakájára két embernek 230 ezer forintba kerül, de van olyan lakosztály, amelynek a kényelméért 2,5 millió forintnak megfelelő összeget kell fizetni. A luxusszálloda étterme ehhez képest elég olcsó, a menüje szerint báránysültet zöldségkörettel 38 euróért, homárt cukkinivel pedig 42 euróért lehet enni. Ami az utóbbi illeti, Rogán nagy rajongónak számít: tavaly a Népszabadság írta meg, hogy Bordeaux-ban a kabinetminiszter homárlevessel hangolt a magyar válogatott Ausztria elleni meccsére a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.

Az Index forrásai szerint a  kabinetminiszter és a felesége nem csak megebédelt, hanem meg is szállt a Hotel Russie-ban. A 444 – amely szintén megkapta a felvételeket – megkérdezte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy Rogán járt-e Rómában, és ha igen, hol szállt meg, mennyibe került az útja és ki fizette. Válasz egyelőre nem érkezett.

A  Rogán-házaspár imádja a fényűzést, csak az nem világos, hogy miből futja erre. vagyonnyilatkozata ,  millióval egy banknak, tanúsága szerint a kabinetminiszter 446 153 forint értékű takarékbetétje van, amihez képest úszik az adósságban: 27,7 millió forinttal egy banknak, 18,2 millió forinttal egy magánszemélynek tartozik.

Rogán egyébként hazudott, amikor tavaly a Népszabadság megkérdezte az elképesztő luxusban tett helikopteres útjáról, a lap munkatársának ugyanis azt mondta, összetévesztették valakivel, és ő mindenkit beperel, aki a nyilvánosság elé áll az útról szóló információval. Ezután elküldték neki azokat a fotókat, amelyeken ő is szerepel azután, hogy a helikopterrel visszatért az útról, és éppen átszáll egy Mercedesbe, amire már nem reagált. A luxusutat később azzal magyarázta, hogy barter volt a felesége cége, a Nakama and Partners és a helikoptert biztosító társaság között. A Nakama and Partnersnek nem megy rosszul. Tavaly 51 milliós árbevétel mellett 7,7 milliós nyereséget tudhatott magáénak.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.