A politikai molyirtás önmagában nem program – Miért nem szexi a párt?

2017. június 2. 06:41 - szerző: Lampé Ágnes

Érdem-e a fiatalság? Miért megy nehézkesen a generációváltás a hazai politikában? Hol marad a megfelelő utánpótlásképző bázis? Az MSZP egykori elnöke és az LMP elnökségi tagja vitázik páros interjúnkban. Lendvai Ildikó szerint a Momentum létrejötte jelzi: a politikai szavatosság egyre gyorsabban jár le. Ungár Péter pedig azt mondja, bár az MSZP 2009-ben meghirdette a fiatalítást, a pártban mégis bent maradtak a régi szereplők.

– Számít a kor a politikában?

Ungár Péter: Nekem Lendvai Ildikóról mindig a csonka kuratórium jut eszembe. Pontosabban az maradt meg bennem, mennyire fel volt háborodva miatta. Hétéves lehettem, és persze fogalmam sem volt, mit jelent a kifejezés.
Lendvai Ildikó: Érezhette, hogy valami nem jót, legalább annyira rosszat, mint a spenót. A 1998–2002-es Fidesz-kormány idején ment a harc a Magyar Rádió és Televízió kuratóriumi helyeiért, tényleg disznóságok történtek. Nyilván mások az élményeink, vagyis számít a kor a politikában. De a lényeg nem a biológiai, hanem a politikai életkor. Az, hogy ki mennyi időt töltött el ugyanazt a gittet rágva a politikában, és mennyire kopott bele.

– A Momentum és részben az LMP épp a fiatalságból csinált brandet.

U. P.: A fiatalság önmagában nem érték. Az elmúlt huszonhét év kudarcai egy politikai generációhoz kapcsolódtak, de egy új generáció önmagában semmire nem elég. A fiatalság mint kor csak akkor számít, ha tartalommal töltik meg.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– A szocialista pártban 2009–2010-ben hivatalosan is generációváltást hirdettek: az „öregek” előreengedték a „fiatalokat”, hogy így segítsék a párt megújulását.

L. I.: Éreztük a bizalomfogyást. Szán­­dékosan választottunk olyan miniszterelnök-jelöltet, aki nem a régi politikai elit része. Mesterházy Attila később meg is hirdette, hogy az öregek lépjenek hátrébb, adjanak teret a fiataloknak.

– Politikai szlogen lett abból a hátralépésből.

L. I.: Amikor elhangzott a kongresszuson, kirohantam felszólalni, és azt mondtam: a stafétabotot úgy szokták átvenni, hogy előbb utolérsz. De utólag átgondolva sok igazság volt a generációváltás igényében. A 2010-es választási eredmény, az LMP és a Jobbik bejutása, a régi kormánypártok veresége mind azt mutatta: elitváltó hangulat alakult ki, ami legegyszerűbben generációs alapon testesülhetett meg.

– Az elitváltás mindig generációváltást jelent?

L. I.: Nem biztos, de nálunk az elitváltás jogos igénye a generációváltás ruhájába öltözött. A rendszerrel való elégedetlenség tört fel a „jöjjenek a fiatalok” érzésben, 2010-ben az LMP-vel, most pedig a Momentummal kapcsolatban.

U. P.: A 2010-es kampányban az LMP biankó csekket kapott, mert azt kommunikálta, valami mást hoz, mára azért karakteres zöldpárttá váltunk. Akkor erre tényleg erős igény volt, a kétharmad a korábbi kormányzati politika következménye volt. Mi pont a Lendvai Ildikó által elnökölt MSZP ellenzékeként alakultunk meg 2009 elején.

– És meghirdették a politikai elit- és generációváltást.

U. P.: Méghozzá azzal a Schiffer Andrással, aki akkor már rég nem a húszas éveiben járt, ráadásul a kilencvenes években az ifjú szocialisták tagja volt. Az MSZP egyik kongresszusán Balogh András köztársaságielnök-jelölt mondta: az nem generációváltás, ha idős, korrupt és tehetségtelen politikusok után fiatal, korrupt és tehetségtelen politikusok jönnek. Mert a pártok politikai kultúrát is megjelenítenek, ami sokszor újratermeli ugyanazokat, akik bár fiatalabbak, mégsem képviselnek újat.

– Az MSZP-n belüli generációváltás ügyét sokan egyszerű politikai harcnak értelmezték.

L. I.: Ez mindig benne van a pakliban, a párton belüli politikai verseny ugyanakkor valóságos probléma mentén zajlott. Azt az elemi igényt, amire az LMP 2010-ben rátalált, máig a neve sugallja legjobban: legyen más a politika. Zseniális névválasztás volt: sokan a név miatt szavaztak a pártra. Míg a környező posztszocialista országokban hozzánk képest folyamatosan és fokozatosan cserélődött az elit, nálunk jórészt dr. Ugyanaz ült szemben dr. Ugyanazzal a parlamentben.

– Az LMP kezdő, megújulást ígérő 2010-es vezetése, parlamenti frakciója teljesen lecserélődött. Mit rontottak el?

U. P.: Az ok az, hogy az LMP eredetileg egy zöldmozgalomból alakult párttá. Márpedig a mozgalmi és a pártpolitizálás nagyon más, utóbbi nem mindenkinek ment.

– A teljes politikai garnitúra kisöpréséről szóló kezdeményezésük hova tűnt?

U. P.: Én ezt ebben a formában soha nem hittem. Számos ellenzékivel szemben nem gondolom, hogy illegitim volna az MSZP-re szavazni. Inkább meg kéne győzni azokat a választókat, hogy ránk voksoljanak.

L. I.: A Momentum mutatja, hogy a politikai akceleráció felgyorsult, a közéleti szavatosság egyre gyorsabban jár le. Egy fiatal párt öt perc múlva idős lesz a még fiatalabb szemében. Pontosan azért, mert a politika tartalmi megújulása rendszerszinten nem valósult meg, az új szereplők a régi darabot játsszák. A Momentum ezért jogosan kérheti számon a jelenlegi pártokon, hogy ugyanúgy az establishment részei, ha csak öt perce, akkor is. Tartalmilag kellene újat adni, a politikai molyirtás önmagában nem program. Hasznos eszköz, de ha állandóan molyirtószag terjeng a lakásban friss levegő helyett, abba beledöglünk. Tessék szíves igazi konkurenciát teremteni. Amikor megjelentek az új pártok, komolyan féltem, hogy az MSZP-nek akár vége is lehet, egy petákban sem mertem volna fogadni, hogy a nyolcszázezer szavazó nem csábul el. Mégsem ez történt, a parlamenten kívüli kispártok a bejutásért küzdenek. Valami baj van: hiába születtek új pártok, az emberek az újat valahol mélyebben keresik.

U. P.: Elnök asszonynak szólíthatom?

L. I.: Maradjunk a keresztnévnél.

U. P.: Szóval, ahogy Ildikó mondta, a megújulásnak volt egy elméleti szintje, de mivel maradtak a régi szereplők is, így az újat is a régiek testesítették meg. A kettő közötti ellentmondás pedig nem áthidalható.

– Épp az imént mondta: nem a szereplők, a tartalom számít.

U. P.: Ez így is van. Ezért most dicsérem is az MSZP-t. A „fizessenek a gazdagok” fordulat bizonyos szempontból tartalmi megújulás, ahogy Paks II. kérdése is. 2014-ben épp az volt az ellenzék baja, hogy folyton egy politikai technikát, az összefogás­nem összefogás témáját hangsúlyozta, ami a választót nem érdekli. Sajnos most is efelé megyünk.

– Ez nem generációs kérdés.

L. I.: Annyiban igen – és a generációt mindig politikai értelemben használom –, hogy felmerült a kérdés, szabad-e az újaknak a régiekkel összefogni.

– Szabad?

U. P.: Nem szabad. Nem értek egyet azzal a kormányzással, amelyben az MSZP részt vett, én 2006-ban tüntettem életemben először.

– Növeli a generáció- és elitváltás igényét, hogy a mostani politikai helyzetet a jelenlegi pártok látha­­tóan képtelenek megváltoztatni?

L. I.: Ezzel főzünk, 2018-ig ez van. Az egyik legfontosabb politikai képesség, hogy mindig az adott helyzetből kell tudni dobbantani.

– A momentumos Radnóti András azt írja, hogy az értelmiségi és a politikusi szerep a rendszerváltás után túlzottan összefonódott. „A rendszerváltó értelmiség egy széles rétege a politikai felelősségre fittyet hányva ki-be közlekedett a választóknak elszámolással tartozó politikus és a független értelmiségi pozíciója között. Ez a magatartás, pontosabban az általa kiváltott ellenérzések ágyaztak meg Orbán romboló, értelmiségellenes populizmusának, amely úthenger módjára ment végig a magyarországi oktatáson és kultúrán.”

L. I.: Nincs igaza. A mai politikának nagyon is jót tenne, ha értelmiségibbé válna. Az persze rossz, ha a megmondóember összekeveri a funkcióját a csinálóemberrel, de a kettőnek nem szabadna végletesen elkülönülnie egymástól. Márpedig most teret nyert, hogy a politikának és a morális, szellemi létnek nincs köze egymáshoz, a politikában szabad erkölcstelennek és bunkónak lenni. Ennek annyiban van generációs metszete, hogy a magyar értelmiség már nemcsak két részből – a kormánypárttal, illetve a demokratikus ellenzékkel gondolkodókból – áll, hanem létrejött egy harmadik csoport: a fiatal értelmiségieké, akik tudatosan távol tartják magukat a politikától. Pedig borzalmas, ha az értelmiség dezertál a politikából. Ez az írástudók igazi árulása, és nem az, ha beledumálnak.

U. P.: Radnóti értelmiséget emlegetve csupa olyan nevet használ, amelyek a régi SZDSZ-hez kapcsolódtak. Én a szociokulturális jobboldalról jövök, ezért számomra különösen furcsa, hogy nem sorol föl olyanokat, akik az MDF köreiben voltak, de persze említhetné az MSZP-s köröket is. Amellett abszurdum, ha egy politikus azt állítja, hogy valakinek nincs joga leírni a véleményét, bár Radnóti ennél árnyaltabban fogalmaz. Valójában azonban inkább az a baj, amikor nem vesszük figyelembe, hogy ki milyen gazdasági függés mellett írja le az álláspontját: nyilvánosan jelezni kellene, hogy a véleményformáló kinek a tanácsadója. Nincs olyan, hogy objektív értelmiség.

L. I.: Talán nem azért nem írják oda a pártkapcsolatot, mert letagadni akarják, hanem mert nálunk sajnos szégyen egy párt közelében lenni. Pedig a párt nem volna értelmiségtaszító gondolati kaloda, a hasonló világnézetűeknek is szabad mást gondolni. Csakhogy a magyar politikai hidegháborúban egy párt akkor sikeres, ha a tagjai hadrendbe tömörülnek. Árulónak, dezertőrnek tekinthetik a vitázót. A demokrácia szétesésének bűnét annyiban veszem magamra, hogy a rendszerváltáskor kiépített képviseleti demokrácia generációs termék, a mi politikai generációnké. Időközben viszont az egész világban a részvételi demokrácia, a folyamatos és közvetlen állampolgári aktivitás igénye erősödött. Mi pedig, akik a képviseleti demokrácia cizellált intézményei között mozogtunk, nem értettük, miért ostromolják ezt az erődöt. Nem vettük észre, hogy a pártrendszer bezárkózik az elitbe, mozgalmi és részvételi elemekkel kellene felfrissíteni.

– A Fidesznél kezdetben harmincöt év volt a korhatár.

U. P.: A régi és a jelenlegi Fidesz között nincs hasonlóság.

L. I.: A generációs definícióknak az a veszélyük, hogy állati könnyű kiöregedni belőlük.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– A kor elszállt, a politikai hatalom maradt.

U. P.: A Fidesz kétszer is lecserélte az identitását: volt liberális, majd polgári konzervatív, most csak konzervatív. De hogy valójában mi maradt belőle, azt nehéz definiálni.

L. I.: Már nem fiatal, nem demokrata és nem is polgári.

U. P.: Az MSZP 2010-es fiatalítása sem volt olyan egyszerű, mint tervezték. Például Barabás János választmányi elnökhelyettes az MSZMP KB tagja volt. Ilyen emberekkel és a hozzájuk kapcsolódó gondolati körrel nem szakítottak, így a fiatalítás sem sikerült. A sajtótájékoztatókat tartó pár ember ugyan lecserélődött fiatalabbra, de bőven maradtak a pártban az „elmúlt nyolc évhez” kapcsolódó arcok. Ildikó ennek ellenpéldája, hiszen hátralépett.

L. I.: Barabás János az MSZP egyik alapítója, a reformkommunista szárny­hoz tartozott, és a barátom is. Ha a Fidesz képes volt többször ruhát és agyat cserélni, akkor miért nem fogadjuk el, hogy Barabás generációja képes felfogni a demokrácia kihívásait? Ha azt gondoljuk, hogy ez nem lehetséges, oda jutunk, hogy itt mindenki úgy maradt, ez egy demokrácia ellen beoltott ország: Kádár népe, ami tényleg gyilkos közhely. Pont ezért kéne elfogadni nemcsak a viszonyok, de a lélek, a gondolkodás modernizációjának lehetőségét is.

U. P.: Az MSZMP totalitárius rendszert üzemeltető állampárt volt, míg a Fidesz, akárhogy kritizálom is, nem. A kettőt nem lehet egy lapon említeni.

L. I.: Az állampárti múltat valóban nem lehet semlegesnek tekinteni, mindnyájunknak színt kell vallani, mit milyen okból, milyen hittel, minek a reményében vállaltunk benne. El tudom fogadni azt is, hogy valaki liberális volt, most meg nem, de hogy egyetlen reflexiója se legyen a váltás okairól, azt semmiképp.

– Egy pártnak feladata biztosítani a saját utánpótlását? A Fidelitas és az ifjú szocialisták nem igazán sikeresek ebben.

U. P.: A Fidesz hosszú kormányzásának egyik hátránya, hogy olyan emberek érkeznek az ifjúsági szervezetekbe, akiket csak a pénz érdekel. A Nógrád megyei Fidelitas minapi kabaré-sajtótájékoztatója ennek elképesztő megjelenése. Olyan emberek vannak a szervezetben, akik bármit gondolkodás nélkül elmondanak. Pedig ha valakinek soha nincs saját véleménye, akkor mit akar Magyarországgal kezdeni azon kívül, hogy beül az V. kerületi vagyonkezelő fel­­ügyelőbizottságába? Ezen kívül mit tud Böröcz Trafik László Fidelitas-elnök úr mondani?

L. I.: Az ifjúsági szervezetek egyik pártnál sem tudták igazán biztosítani a rendszerszintű utánpótlást. Talán most a civil világból van erre lehetőség, amelynek tagjai amúgy nagy részben fiatalok.

U. P.: A párt manapság nem szexi. Ha egy kocsmában megemlítem, hogy politikus vagyok, nem szívesen beszélgetnek velem tovább.

– A Momentum mégis erre alapoz, látszólag sikeresen.

U. P.: Ebben az esetben nemcsak a múltra, hanem az osztályhelyzetre is reflektálni kell. Én is a Momentum szociokulturális közegéből származom: budai, tehetős, külföldön tanult réteg. Nekünk van anyagi hátterünk, időnk, energiánk, tudásunk és lehetőségünk politizálni. Az, hogy a Momentum itt tart, ebből a helyzetből következik.

L. I.: Én nem követelném a Momentumtól, hogy reflektáljon az osztályhelyzetére. Jó helyre születni nem bűn, hanem felelősség.

– Pártok működéséhez tudás, kapcsolati háló, tapasztalat szükséges, amihez évek kellenek.

L. I.: A politikának valóban vannak szakmai fogásai, de ezeket nem kell túldimenzionálni és misztifikálni. A korábbi tapasztalat ma már nem biztos, hogy érvényes. Egy új párt vagy mozgalom létrehozásában Péter tapasztalata most már többet ér, mint az enyém. A két előnyt – a tapasztalatot és a kapcsolati hálót, valamint a morális folttalanságot és az innovatív képességet – néha nem ártana összetolni.

– Ez úgy hangzik, mintha újra ellenzéki összefogást sürgetne, ami 2014-ben sem sikerült.

U. P.: Az ilyen jellegű együttműködés kizárólag egy-egy konkrét ügy kapcsán alakulhat ki, mint például Paks II.

L. I.: A közös politizálás – akár egy ügy mentén, akár tartósan – lehetséges, szerintem szükséges is, csak épp annak technikáját nem szabad kampánytémává tenni.

U. P.: Talán épp Ildikó mondta valamikor, hogy nem szabad megmutatni, hogy készül a kolbász.

L. I.: Így van ez a gyerek- és a pártkapcsolat-csinálással is. Csak az eredményét szokás mutogatni.