A politika vonzásában

Íme, egy minden ízében tipikus amerikai politikai dráma, amelyet azonban magyar szemmel nézni valószínűleg izgalmasabb. Nem is elsősorban azért, mert amíg a film előválasztási küzdelmekkel kapcsolatos konkrét információi az amerikai néző számára minden bizonnyal jól ismertek, addig a magyar közönség vélhetőleg nóvumként fogadja őket. Hanem inkább azért, ahogyan ez a mű hőseinek a politikai értékekhez, erkölcsi princípiumokhoz, társadalmi cselekvéshez való viszonyát ábrázolja. Mert az felettébb tanulságos.

Amúgy az amerikai mozi történetében a politikai filmnek nagy hagyománya van – mondjuk – A király összes emberétől kezdve (az 1949-es film remake-je Sean Penn-nel a főszerepben 2006-ban készült el) az Amikor a farok csóválja című fergeteges komédiáig, A jelölttől (Robert Redford alakítása tette emlékezetessé az 1972-ben készült darabot) a Charlie Wilson háborújáig (2007) vagy éppen a kicsit korábbi A nemzet színe-java című moziig, amely utóbbi témájában, tónusában rendkívül közel áll a The Ides of Marchhoz. Nem beszélve arról, hogy az amerikai televíziózás egyik legsikeresebb sorozata, Az elnök emberei ugyancsak a politikai dráma kategóriájába sorolható.

Ennél is érdekesebb azonban, hogy George Clooney rendezőként mennyire vonzódik a politikai témákhoz, a legváltozatosabb műfajokban formálva meg közéleti filmjeit a politikai „palimpszeszttől” kezdve (Jó estét, jó szerencsét!) a thriller és a komédia bizarr ötvözetéig (Egy veszedelmes elme vallomásai).

Persze köztudomású, hogy elkötelezett híve a demokratáknak, így nem véletlen a közéleti témákhoz való affinitása sem.

A hatalom árnyékában című opusz pikantériája éppen az, hogy a közismert demokrata Clooney egy felettébb elegáns, ám mégiscsak leplezetlenül kritikus filmet készített a demokrata előválasztás körüli politikai árulásokról, cselvetésekről, hitszegésekről. És mondom ismét: ebben a moziban a reprezentáció nem szimbolikus, olyannyira néven nevezetten a demokratákról szól a mese, hogy 2008-ban le is álltak a forgatással, nehogy a film rontsa Obama esélyeit. Amúgy pedig senki a demokrata táborban nem kiáltotta ki árulónak Clooney-t ezért a filmért. (Képzeljük ezt el honi verzióban!)

A magyar néző számára érdekes lehet, hogy az elég bonyolult amerikai választási szisztéma jóvoltából először az azonos pártbélieknek kell megvívniuk egymással, hogy a győztes majd ringbe szállhasson az elnöki székért a másik párt jelöltjével. A hatalom árnyékában a demokrata párti előválasztás döntő ütközete előtt játszódik, amolyan „winner-take-all” helyzetben: aki megnyeri Ohiót, vélhetőleg besöpri a végső győzelmet is. Nagy tehát a tét.

S ennek megfelelően az eredeti angol cím nem véletlenül idézi meg Shakespeare-t, hiszen Clooney filmjében is az ármány, árulás, pálfordulás állnak az ábrázolás fókuszában mint a politikai vetélkedés velejárói. S ha a végkifejlet nem is annyira brutális, mint a Julius Caesarban, azért ez a történet is követel véráldozatot. A rendező Clooney dramaturgiai érzékét dicséri, hogy az a gyakornoklány válik az intrikák, hatalmi játszmák martalékává, aki húsz esztendejéhez mérten ugyan femme fatale-osan mondén, viszont a politikai gaztettekben ártatlan. Magánéleti botlásai, katolikus családja elől titkolni való bűnei vannak, de politikai vétkei nincsenek, hiszen még csak be sem vették a nagyok a játékba.

Az ártatlanságát pedig szinte mindenki elveszti – pontosabban szinte minden szereplő vélt ártatlanságáról kiderül: csak látszat volt.

Pedig a film indításként a szereplőket finom eszközökkel úgy mutatja be, mint akik többségükben elkötelezettek egy értékrend, egy ügy vagy éppen egy személy mellett. Ez megint Clooney profizmusát dicséri, hiszen esztétikailag megteremti azt a közeget, amelyben hitelessé válhat a hősök konfliktusa, küzdelme és bukása.

Morris szenátor (George Clooney érett alakításában) az a liberális demokrata, aki hisz az elveiben, és ezért elhitető erővel mondhatja ki, hogy az ő vallása az alkotmány (megint képzeljük ezt el magyar átiratban). Morris szenátorról sugárzik, hogy meggyőződése szerint tényleg a legjobbat akarja az országnak. És ebben a meggyőződésben osztozik Stephen Meyers kommunikációs főtanácsadó, aki viszont pontosan abban hisz, hogy Morris a legjobb, aki vagy ami a mai Amerikának juthat. Így az elkötelezett Stephent – ha bizonyos stiklikhez folyamodik is (lásd: az ellenlábas szenátor bemártása gyémántbányaügyben) – meggyőződése és a jó ügybe vetett hite vezérli.

A sokat megélt Paul Zara kampánymenedzser is hisz valamiben, ő a lojalitásban. Ez a konok beállítódás fogja majd a vesztét okozni. És még az ellenjelölt – cinikusnak ábrázolt – kampányguruja is hisz abban legalább, hogy mindenáron győznie kell. Ők ketten szimbolikus értelemben – egyfajta lélekhalászatot folytatva – tulajdonképpen az ifjú titán Stephenért versengenek. (A kampányfőnökök szerepében Paul Giamatti és Philip Seymour Hoffman nyújtja a film két legbriliánsabb alakítását, ami nem meglepő, lévén szó a hollywoodi középnemzedék két legkiválóbb színészéről. Méltó partnerük a feltörekvő ifjú szerepében Ryan Gosling – egy igazi új hollywoodi sztár – Stephen Meyersként.)

Ellenpontként persze láthatjuk azt a szenátort is, aki szimplán üzletel a szavazataival, és annak adja a támogatását, aki a magasabb politikai posztban mérhető többet ígéri cserébe. Így teljes a kép.

Aztán ebben a szabályozott nyüzsgésben valaki tesz egy oda nem illő lépést. Stephen Meyers találkozik az ellenfél kampányfőnökével, talán stratégiai információk elcsenését várja ettől a találkozótól, talán ő sem tudja, valójában miért megy el. Duffy viszont át akarja csábítani a csapatába (vagy csak egyszerűen le akarja venni a pályáról – ez nem derül ki egyértelműen). És bizony Paul Zara elfogadhatatlan illojalitásnak tartja ezt a találkozót, és innentől kezdve dőlnek a politikai dominók. Magáról Morris szenátorról is kiderül a sötét titok (szexuálisan kihasználta a gyakornokot – ez dramaturgiailag elég közhelyes megoldás, viszont Amerikában életszerűnek hat). Meyers megzsarolja a szenátort, a The New York Times riportere próbálja megzsarolni Meyerst, és így tovább.

Mindenféle galádságra fény derül a film során, egy dologra azonban nem: szó sem esik arról, hogy bármelyik politikai szereplő tudatosan be akarná csapni a választókat.

A konfliktusok nem a politikai kollíziókból fakadnak, hanem emberi gyengeségből, a félrecsúszott ambíciók, becsvágyó törekvések következményeiként. A politikai nyomás alatt derül ki, hogy emberként mennyit is érnek ezek a figurák. A magyar nézőnek persze érdekes lehet az is, hogy bepillantást kapunk az amerikai választási küzdelmek imitált kulisszái mögé, vagy képzetünk támad a politika és a sajtó kölcsönös manipuláción alapuló viszonyáról. De ha egy rendező profi, és kellő arányérzéke van, mint ez esetben George Clooney-nak, akkor képes lehet ábrázolni a politika paravánja mögött zajló emberi drámát. Ugyanis ettől lesz érdekfeszítő a mű.

A hatalom árnyékában, a film feliratos előzetese: