A Nemzeti Zsarolás Rendszere – Szolgálat szolgálat hátán

2018. február 8. 17:25 - szerző: Tóth Ákos

Az információszerzés sok ezer éves hivatásának alapjai mit sem változnak: mindig kellenek olyan emberek, akikkel „együtt lehet működni”. Ma is élő gyakorlat, hogy beszervezettek adnak jelentéseket a környezetükről, a titkosszolgálatok emberei ott vannak minden stratégiai ponton, s ha az állam célkeresztbe állítja például a civil szervezeteket vagy a sajtót, akkor kockázat nélkül kijelenthető, hogy ezeken a területeken is. Kulcskérdés ugyanakkor, hogy élesen elválasztható-e az államérdekből végzett titkosszolgálati tevékenység attól, amely a sokat bírált Orbán-rendszer továbbélését hivatott szolgálni. Elképzelhető-e, hogy van olyan, közpénzekből fenntartott szervezet, amelynek céljai között eleve ez is szerepel? A ma már szinte átláthatatlan titkosszolgálati rendszerben korábban elképzelhetetlen befolyáshoz jutott Pintér Sándor, ám ha a belügyminiszter valóban nem vállal feladatot egy következő Orbán-kabinetben, újabb fideszes belharc indulhat a szolgálatok feletti kontroll megszerzéséért.

Jó másfél éve annak, hogy kiderült: az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a magánéletről szóló információk alapján zsarolással próbálta beszervezni az Index egyik újságíróját. Az AH nem sokat magyarázkodott az ügy kirobbanása után, mindössze azt közölte, „a külföldi titkosszolgálatok azokat keresik meg azzal, hogy kémkedjenek, szándékosan vagy gondatlanságból információt adjanak át külföldieknek, akik a legjobb információbázissal rendelkeznek: ilyenek például a kutatók, az újságírók, a politikusok, a társadalmi szervezetek vezetői. A titkosszolgálatok kötelessége felderíteni és megelőzni az ilyen törekvéseket.”

E rejtélyes közlemény alátámasztotta azt a fedősztorit, amivel az újságírót megkeresték, hiszen a beszervezők védelmet ígértek neki, mintha csak idegen ügynökök célkeresztjében lett volna, és e védelem örvén kérték arra, legyen olyan szíves, írja össze nekik, hogy az utóbbi időben milyen témákkal foglalkozott és kik segítették a munkáját információkkal. Vagyis arra próbálták rávenni, hogy tárja föl a cikkeinek megírását segítő teljes kapcsolati hálóját. Az újságíró azonban úgy látta, nem az állítólagos ismeretlenektől kell tartania, hanem épp az AH gyűjtött róla adatokat a megzsarolásához. Az AH-nál mindezek után belső vizsgálat indult, de nem az eljárás miatt, sokkal inkább azért, mert az újságíró beszervezésére tett kísérlet nyilvánosságra került.

E riasztó történet több dolgot is megvilágít. Mindenekelőtt azt, hogy bárki a titkosszolgálat célkeresztjébe kerülhet, s nem válogatnak az eszközökben – a szóban forgó újságíró ezek után súlyos magánéleti válságba került. Kiderül ugyanakkor az is, hogy az információszerzés sok ezer éves hivatásának alapjai mit sem változnak: kellenek olyan emberek, akikkel „együtt lehet működni”. Tehát ma is élő gyakorlat, hogy beszervezettek adnak jelentéseket a környezetükről, a kartonjukat legfeljebb ma már nem B (beszervezett) jellel látják el, mint egykoron. Vagyis a szolgálatok emberei ott vannak minden stratégiai ponton, s ha az állam célkeresztbe állítja például a civil szervezeteket vagy a sajtót, akkor kockázat nélkül kijelenthető, hogy ezeken a területeken is. E ponton vethető föl az a kérdés, hogy hol húzódnak az együttműködés határai: ha a pártállami beszervezettek és tartóik pellengérre kerülnek, vajon eljöhet-e az a pillanat, amikor utódaik is jó eséllyel számíthatnak erre, hiszen az Orbán-rendszer – kritikusai szerint – már sokkal inkább az autokrácia, mintsem a demokrácia jeleit mutatja. Vajon élesen elválasztható-e az államérdekből végzett titkosszolgálati tevékenység attól, amely a bírált rendszer továbbélését hivatott szolgálni, illetve elképzelhető-e, hogy van olyan, közpénzekből fenntartott szervezet, amelynek céljai között eleve ez is szerepel?

Ez utóbbi kérdés azért sem indokolatlan, mert, ahogy arról a HVG beszámolt (2017. november 22.), „furcsa jelenséggel szembesült az utóbbi hetekben néhány, a kormány által Soros Györgyhöz kötött civil szervezet vezetője, újságírók, köztük a 168 Óra és a HVG munkatársai, valamint egy neve elhallgatását kérő ellenzéki politikus: telefonjuk egyértelmű jelét adta annak, hogy megfigyelhetik őket. Az történik, hogy telefonhívás közben megszakad a vonal, és amíg az újrahívás tart, a készülék az egyik félnek kicsit felgyorsítva visszajátssza az eltelt 1-2 perc beszélgetését.”

Ez egyesek szerint riasztó amatörizmusra vall, s a HVG egyik nyilatkozója szerint azt jelzi, hogy nem a szakszolgálatok állnak az ügy hátterében, sokkal inkább arról lehet szó, hogy a megbízó a szép számú magáncégek egyikére bízta a feladatot. Ám ez nem feltétlenül igaz. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak például semmilyen formában nem kell elszámolnia az új fejlesztések tesztüzemi időszakáról, tehát az úgynevezett pilotprogramokban az új eszközök kipróbálásának címén akár előfordulhat az a „malőr” is, hogy bárkit bármilyen engedély nélkül megfigyelhet, lehallgathat korlátlanul – az új eszközök betanulási folyamatában pedig adódhatnak olyan technikai gondok, amelyekből a megfigyelt rájöhet, hogy célszeméllyé vált.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A lényeg azonban, hogy létezhet olyan eset, amikor megkerülhető a törvényi előírás, tehát bírói vagy miniszteri engedély nélkül is meg lehet figyelni bárkit, ha erre valaki utasítást ad. A helyzetet az teszi még kuszábbá, hogy az állami szolgálatok megmagyarázhatatlan és lényegében minden szempontból indokolhatatlan rend alapján működnek, amely legkevésbé sem a praktikusság, sokkal inkább egyéni érdekek és hatalmi viszonyok alapján szerveződik. Ennek az említetteken túl az a legfőbb veszélye, hogy a szervezetek közötti koordináció – épp a gyakorta ellentétes érdekek hálója miatt – a minimálisra szűkült, ráadásul, s ezt valamennyi forrásunk hangsúlyozta, egyre kevesebb a valódi szakember. Míg korábban két miniszter alá tartozott öt titkosszolgálat, ma három miniszter alá tartozik nyolc, titkosszolgálati tevékenységet folytató szervezet. Működésükből a fékek és ellensúlyok rendszerét gyakorlatilag teljesen kiiktatták.

Pedig a 2010-es választások kétharmados megnyerése után mindenki azt gondolta, hogy a Fidesz egységesebb, szakmailag összefogottabb rendszert alakít ki. Erre garanciának tűnt Kövér László személye, aki az első Orbán-kormányban a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként a szolgálatok elkötelezettjévé vált, mintha a rendszer őt is beszippantotta volna: miniszteri időszakát a még aktívak ma is visszasírják, ő pedig azóta is mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendszerváltás előtti ügynökmúlt továbbra is homályban maradjon. Azonban Kövér – ha informális szerepe egy ideig talán meg is maradt – házelnöki megbízatásával kikerült a rendszerből, pedig annak kialakításában még minisztersége után is nagy szerepe volt. 2007 nyarára ugyanis a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati minisztere, Szilvásy György és Kövér László lényegében nagykoalíciós paktumot kötött egy, a korábbinál hatékonyabb struktúra kialakítása érdekében. A tervek szerint a Fidesz támogatásával a katonai elhárítást és a belügyi Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatát egybevonták volna a Nemzetbiztonsági Hivatallal, egyesítették volna a Katonai Hírszerzést és az Információs Hivatalt, míg önálló maradt volna a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat.

A reform azonban elmaradt. A 2010-es választások után a tervezett és a Fidesz által elfogadott rendszert végképp felborították, aminek a vége az lett, hogy Tasnádi László, Pintér Sándor belügyminiszter korábbi rendvédelmi államtitkára állítólag egyszer meg is jegyezte: a rendszerváltás előtti III-as főcsoportfőnökség sokkal hatékonyabban működött, mint e mostani. Márpedig ő tudja, miről beszél: ahogy az Index felidézi, 1988-ban főhadnagyként a BRFK állambiztonsági szervének III/II-2. osztály C alosztályának megbízott vezetője volt, Nagy Imre újratemetése idején pedig operatív tisztként beépített ügynököktől kapott jelentéseket.

A tények: 2010 előtt az Információs Hivatal (polgári hírszerzés), a Nemzetbiztonsági Hivatal (polgári elhárítás), a Katonai Felderítő Hivatal (katonai hírszerzés), a Katonai Biztonsági Hivatal (katonai elhárítás), valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (támogató, műszaki kiszolgáló tevékenység) működött a titkosszolgálati területen. A nemzetbiztonsági törvény nem nevesítette ugyan, de gyakorlatilag titkosszolgálat volt a belügyi Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata is, amelynek tevékenysége a rendvédelmi szervek belső bűnfelderítésére irányult. A rendszer persze nem volt tökéletes, elég csak arra utalni, hogy a katonai elhárítás információkat hallgatott el a társszervek elől a romagyilkosságok ügyében, de arra azért senki sem számított, hogy tovább aprózzák, méghozzá önálló politikai erőterekhez csoportosítva.

Jelenleg Simicskó István honvédelmi miniszter felügyelete alá tartozik a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ). Csakhogy Magyarország politikai, geopolitikai helyzete, illetve katonai erőtlenségének következtében a szolgálat lényegében feladathiányos, amiből adódik, hogy – afféle önigazolásként – számos olyan feladatot is ellát, amelyek nem tartoznak a szervezet hatókörébe. Nem véletlen, hogy a bőnyi rendőrgyilkosságban érintett Győrkös Istvánnak, a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjének ügyében több információt szállított a KNBSZ, mint az eljárásra törvényileg kötelezett Alkotmányvédelmi Hivatal. E ponton érdemes megemlíteni, hogy nyugati sajtóhírek szerint Magyarország ma lényegében az orosz katonai hírszerzés terepe – ha ez az állítás igaz, a KNBSZ elhárító feladatát meglehetősen gyatra színvonalon látja el.

A már említett Alkotmányvédelmi Hivatal, amely Pintér Sándor belügyminiszter felügyelete alá tartozik, az elmúlt nyolc évben sokat veszített feladataiból – így például a terrorelhárítást és a rendvédelmi szervek nemzetbiztonsági ellenőrzését is. Ugyanakkor feltűnő, hogy számos olyan esethez szolgáltatott háttérmuníciót, amely politikai célokat is szolgált, elég például a jobbikos Kovács Bélára vagy az úgynevezett Portik–Laborc-ügyre gondolni. Az AH élén ma az a Kiss Zoltán áll, aki korábban a Szilvásy György vezette kabinet nemzetbiztonsági irodáján jogászkodott, majd Tasnádi László belügyi államtitkár jogi főosztályát vezette. Tehát sem képzettsége, sem végzettsége nincs a területen, szakmai tapasztalata is alig.

Szintén Pintér Sándor felügyelete alá tartozik a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatából kinőtt Nemzeti Védelmi Szolgálat. Ennek elsődleges feladata a rendvédelmi szervek, titkosszolgálatok belső ellenőrzése, ugyanakkor vezetői a belügyminiszterhez közel álló Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi elöljárói, akik között csak elvétve található „a belső elhárításhoz” értő szakember. Érdemes megjegyezni, hogy az úgynevezett Galambos-féle kémügyben is ők nyomoztak. Számos nyílt nyomozati cselekményben vesznek részt, holott erre nincs törvényi felhatalmazásuk, miközben tevékenységi körükbe belefér a korábban tiltott provokáció, vagyis a bűncselekmény elkövetésére való felbujtás is. Ez a sokat bírált módszer alkalmas lehet arra, hogy bármiből „ügyet” lehessen kreálni.

Formálisan szintén a belügyminiszter alá tartozik a Terrorelhárítási Központ is, azonban a szervezet önálló – és sokszor elszabadult hajóágyúnak tűnik –, ami abból ered, hogy vezetőjét, Hajdu Jánost feltétel nélküli bizalmi kapcsolat fűzi Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Így aztán a látszólag személy- és objektumvédelmi, valamint kiemelt bűnözés- és terrorfelszámolói, tehát kommandós feladataik mellett szinte mindenbe bele-belekapnak, holott alapító jogszabályuk alapján nehezen magyarázható, miért adnak nemzetbiztonsági szakvéleményt, miért figyelik az internetet, miért folytak bele a röszkei határrendészeti feladatokba. Viszonyuk a többi rendészeti szervvel nem felhőtlen, ezt támasztja alá például a körúti robbantó elfogása, amit lényegében a rendőri szervek mellőzésével hajtottak végre. Ugyanakkor a szakmai protokoll szerint részt kellett volna venniük a rendőrgyilkossággal végződött bőnyi házkutatásban – ebből azonban mintha kimaradtak volna.

Fotó: 168 Óra archív

A legújabb szuperszervezet a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, amelyről az a hír járja, hogy Pintér Sándor ennek segítségével próbálja megismerni a nem általa felügyelt titkosszolgálatok információit. A belügyminiszter törvényi szövegbe ágyazott szándékát azonban minisztertársai – Simicskó és Lázár János kancelláriaminiszter – keresztülhúzták, így a katonai szolgálat és az Információs Hivatal nem köteles adatot szolgáltatni.

De nemcsak e miatt tekinthető a belügyminiszter a legtájékozottabb politikai szereplőnek, hanem azért is, mert alá tartozik a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is. Ez elvileg afféle kiszolgáló, támogató szolgálat lenne, csakhogy szinte minden rendvédelmi, titkosszolgálati információ begyűjtéséhez ők szolgáltatják az eszközöket és a módszereket, az ilyen irányú igényeiket még a NAV és az ügyészségek is nekik fogalmazzák meg. Így aztán mindenre rálátásuk van, de azt szinte senki nem tudja, hogy a más szervek által végzett, de az általuk „menedzselt” adatgyűjtésekből keletkezett információkat hogyan kezelik.

Pintér Sándor alá tartozik a magyar FBI-ként aposztrofált, de a szakmában csak „nenyominak” nevezett Nemzeti Nyomozó Iroda is, amely a kiemelt bűnügyek mellett szinte mindennel foglalkozik; kémelhárítással, technológiai ellenőrzéssel, az úgynevezett extrém csoportok figyelemmel kísérésével és felderítésével, vagyis: titkosszolgálati tevékenységgel. Ehhez képest mégis rendőri besorolása van, a hagyományos értelemben vett karhatalmi, közbiztonsági és kormányőrségi feladatokat ellátó Készenléti Rendőrség beosztott szervezeti egysége.

Sokan komoly érdekellentétet vizionáltak Pintér Sándor és Lázár János közt akkor, amikor a kancelláriaminiszter alá került az Információs Hivatal, amely korábban a külügyminiszter irányítása alá tartozott. Lázár alatt azonban számos hazai feladatot is elvégeznek (igaz, annak idején a Földi László nevével fémjelzett Nyírfa-ügy felderítése is ide tartozott), így tevékenységük során gyakorta ütköznek a belföldön illetékes szolgálatokkal. Úgy tudni, a hivatal informálisan a Medgyessy-kormányban kinevezett Czukor József korábbi főigazgató befolyása alatt áll. Czukor több nagyköveti kanyar után ma Orbán Viktor egyik külpolitikai főtanácsadója.

Íme a rendszer: szolgálat szolgálat hátán, lényegében átláthatatlanul. Ez a rendszer korábban szinte elképzelhetetlen befolyáshoz juttatja a belügyminisztert. A hírek szerint azonban Pintér Sándor egy következő Orbán-kabinetben nem vállalna szerepet. Egyes találgatások szerint utódjaként szóba kerülhet a józsefvárosi fenegyerek, Kocsis Máté is, akinek nevéhez máris olyan ötletek köthetők, mint például a hajléktalanok közterületekről való teljes kitiltása vagy a 14–18 év közöttiek, illetve a sajtóban dolgozók kötelező drogtesztje.