A NAIH a helyén van: eljárás indult az MTVA munkavállalóiról készült képek közzététele miatt

2018. december 20., 19:40

Szerző:

Eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság atóság (NAIH) az MTVA egyes munkavállalóiról készült képfelvételek közösségi médiában történő közzététele miatt. A NAIH elnöke csütörtöki közleményében kiemelte: a hatóság elítéli mindazokat a tevékenységeket, amelyek arra irányulnak, hogy másokat – akár vélelmezett jogsértést megvalósítókat – pellengérre állítsanak.

Péterfalvi Attila azt írta: a NAIH-hoz panaszbejelentés érkezett az egyes MTVA munkavállalókról készült képfelvételek la Facebookon történő, „negatív értékítéletet közvetítő, feltehetően fenyegetési céllal történő közzétételével kapcsolatban".

Az érintettek személyes adatainak védelméhez fűződő joga érvényesülésének érdekében felhívta a figyelmet többek között arra, hogy a szabad véleménynyilvánítás joga bárkit, bármely fórumon megillet, de ezen alapjog gyakorlása nem eredményezheti más alapjog megsértését. A személyes adatok kezelésére vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezéseket mindenkinek be kell tartania – szögezte le.

A magánszemélyeknek, az országgyűlési képviselőknek és a sajtónak nem minősülő szervezeteknek – mint adatkezelőknek – a képfelvételek készítése és felhasználása során be kell tartaniuk az adatkezelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, így az általános adatvédelmi rendelet (GDPR), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.), valamint a polgári törvénykönyv rendelkezéseit (a sajtó munkatársaira ezek mellett különös szabályok is vonatkoznak). „A képfelvételek nem személyes célokra történő felhasználásának mint adatkezelésnek a jogszerűségét e jogi rendelkezések számos követelmény teljesítéséhez kötik, így különösen kiemelendő a jogszerű adatkezelési cél és az ehhez kapcsolódó megfelelő jogalap meghatározása" – hangsúlyozta Péterfalvi Attila.

A feltételezett jogsértést megvalósító, „ellenségnek" tartott személyekről készült képfelvételek nyilvánosságra hozatala, továbbítása, adatbázisba rendezése nem egyeztethető össze a GDPR és az Infotv. rendelkezéseivel – írta a NAIH elnöke. Hozzátette: az ilyen felvételek közzététele csak akkor nem sért alapvető adatvédelmi követelményeket, ha a felvételeken szereplőket felismerhetetlenné teszik ("kikockázzák") és teljes nevüket sem említik.

Péterfalvi Attila kiemelte: az „ellenségnek" tartottak cselekményeire nem lehet válasz jogsértés megvalósítása, mint például a személyes adatok gyűjtése, továbbítása és jogellenes nyilvánosságra hozatala. „Egy jogállamban az egyes cselekmények felett érzett felháborodás nem vezethet önbíráskodáshoz" - fogalmazott.

A jogsérelem orvoslására mindenkor kizárólag a hatályos jogszabályok által nyújtott jogi lehetőségek keretein belül kerülhet sor – írta a NAIH elnöke. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a hatóság álláspontja szerint a feltételezett jogsértés kivizsgálására indított valamely eljárásban jogszerűen felhasználhatók a képfelvételek bizonyítási eszközként.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.