A munkatársak tíz százalékát kirúgja az Állami Számvevőszék, de segítenek elhelyezkedni nekik

2018. szeptember 17., 18:48

Szerző:

El is ismerte Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, hogy tervezik a munkavállalói állomány tíz százalékának leépítését, meg nem is – írja az mfor.

Az elnöknél nyáron érdeklődött levélben a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), hogy tájékoztatást kérjenek a szervezetnél belengetett leépítésekről, amiről Domokos egy parlamenti ülésen beszélt.

Domokos László
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

– Mintegy 60 fő tapasztalt, jó munkakultúrájú gazdasági szakembert - munkavállalót - ajánl fel az Állami Számvevőszék a munkaerőpiacon jelentkező hiány csökkentése érdekében, főleg Budapesten, az üzleti szféra számára. Ennek megvalósítása érdekében a technológiai és módszertani megújulás eredményeképpen, az ÁSZ munkavállalói állományának mintegy 10 százaléka részére tesz együttműködési és elhelyezkedést támogató ajánlatot

– mondta a parlamentben az ÁSZ-elnök.

A bejelentés előzménye az volt, hogy a magyar gyáriparosokat képviselő érdekképviseleti szervezet, az MGYOSZ 100 ezer közszolga átirányítását szorgalmazta a versenyszférába. Az ÁSZ nem utasította el az ötletet, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma viszont nem értett egyet vele.

Ezután érdeklődött az MKKSZ az ÁSZ-nál arról, hogy a hatóság csoportos leépítést vagy munkavállaló cserét hajt-e végre. Azt is megkérdezték, hogyan változott a hatóság feladatköre, vagyis indokolt-e a létszám csökkentése.

A számvevőszék azt válaszolta, hogy jelenleg sem csoportos létszámleépítést, sem munkavállaló cserét nem hajtanak végre. Ugyanakkor felhívták a figyelmet a Domokos László által elmondottakra. Eszerint a szervezetnél technológiai és módszertani megújulás zajlik, emiatt tesz az ÁSZ a munkavállalói állomány mintegy 10 százaléka részére együttműködési és elhelyezkedést támogató ajánlatot.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.