Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni! Banki átutalással, sőt, már bankkártyával azonnal előfizetheti, és máris postázzuk Önnek!

A magyarok többsége szerint Orbán Viktor hazudik a vagyonáról

2017. november 6. 14:23

Beletörődött a magyar társadalom a korrupcióba. Mivel elfogadja, hogy ez a világ rendje, fenntartja, és alkalmazkodva hozzá, nem is érdeke változtatni rajta. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szombati konferenciáján előadó szakértők kivétel nélkül erre a következtetésre jutottak – írja a Magyar Nemzet.

A pénzügyi visszaéléseket a mai magyar társadalom is elítéli. Olyannyira súlyos probléma, hogy az emberek ennél rosszabbul csak az egészségügy helyzetét ítélik meg – magyarázta Hann Endre szociálpszichológus, a Medián közvélemény-kutató intézet ügyvezetője egy 2016-os felmérésük alapján. A pénzügyi túlkapásokat a társadalom kétharmada nagyon nagynak, vagy nagyon jellemzőnek tartja, ugyanilyen arányban vélik úgy, a korrupció rendszerszintű, sőt, felülről irányított. Feltűnő, hogy még a Fidesz-szavazók bő harmada is korruptnak tartja a kormányt.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A közvélemény nagyobb része szerint – a Fidesz-szavazók többségéhez hasonlóan – a kormány csak olyan korrupció ellen lép fel, amiben nem érdekelt. Ebből a szempontból érdekes a Transparency International (TI) szintén tavalyi felmérése. Eszerint a magyar emberek többsége (56 százalék) azt gondolja, a kormány nem törődik eleget a korrupcióval. A legtöbben a parlamenti képviselőket tartják korruptnak, de csak viszonylag kevesen a rendőröket. Az orvoshoz fordulóknak viszont az ötöde hálapénzt ad az ellátásért – emelte ki Ligeti Miklós, a TI jogi igazgatója. Szerinte a magyar korrupció tanult jelenség. Erről árulkodik, hogy százból csak huszonegyen gondolták úgy, megéri jelezni a gyanút.

Különös, de így van, a Medián felmérése szerint az MSZP korrupciós indexe nagyjából ma is megegyezik a Fideszével. De a felmerés alapján az is kijelenthető, hogy a társadalom többsége valótlannak tartja Orbán Viktor saját vagyoni helyzetéről tett nyilatkozatát. Figyelemre méltó, hogy még a Fidesz-szavazók közel kétharmada is kimondottan vagyonosnak véli a kormányfőt, akinek a nevén a bevallása szerint mindössze egy budapesti (felerészben) lakás és egy felcsúti ház szerepel, a feleségével közös bankszámláján pedig alig 700 ezer forint van – és se autója, se más ingósága vagy gazdasági érdekeltsége nincs.

A válaszadók fele szerint a Orbán az ország legvagyonosabb emberei közé tartozik.