A magyarok ötöde nyíltan vállalja, hogy antiszemita, ezzel hét európai ország közül az élen állunk

2018. november 27., 20:07

Szerző:

Hét európai országban vizsgálta az amerikai CNN hírtelevízió által megbízott közvélemény-kutató az antiszemitizmust és a zsidósággal szembeni véleményeket, amely igencsak aggasztó eredményeket hozott. Ezer-ezer embert kérdeztek meg Ausztriában, Franciaországban, Lengyelországban, Magyarországon, Nagy-Brtianniában, Németországban és Svédországban, amely alapján kiderült, hogy

Magyarországon a megkérdezettek 19 százaléka, azaz csaknem minden ötödik magyar nyíltan vállalja antiszemitizmusát, vagyis hogy pusztán származása alapján kedvezőtlen véleménnyel van a zsidókról.

A listán sorrendben hazánk után Lengyelország következik 15 százalékkal. A megkérdezettek negyede szerint a zsidóknak túl nagy befolyása van az üzleti életben és a pénzügyekben, minden negyedik válaszadó szerint pedig nagy a befolyásuk a konfliktusokban és háborúkban is szerte a világon.

Az európaiak 18 százaléka szerint az antiszemitizmus csak válasz a zsidók viselkedésére, 28 százalékuk pedig úgy véli, a gyűlölet oka Izrael Állam politikája.

A kutatás alapján az európaiak egyharmada csak egy keveset, vagy egyáltalán semmit sem tud a második világháború alatt lezajlott holokausztról, amelynek során több, mint hatmillió zsidó embert gyilkoltak meg.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.