A magyar dolgozókat ne hasonlítsa már koalákhoz! – Hatalmas show-t produkált Jakab Péter a Hír TV-ben

2018. december 20., 11:00

Szerző:

Jakab Péter a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője volt tegnap este az augusztus 1-én újrafideszesített Hír TV Magyarország Élőben című műsorának a vendége, ahol az év egyik legszórakoztatóbb műsorát produkálta. A műsorvezető, Szentesi Zöldi László ezt láthatóan nehezen viselte.

A műsort azzal vezették fel, hogy a Jobbik teljes összhangban az ellenzékkel állt ki a parlamentben, erről kérdezték volna a műsorban a képviselőt. Jakab azonban még az első kérdés előtt azzal indított, hogy hadd vegye le a zakóját, mert valószínűleg forró lesz a hangulat a stúdióban.

A zakót egy laza mozdulattal elhajította, ami alatt EZ A TV HAZUDIK feliratú pólót viselt.

Szentesi Zöldi már itt lefagyott egy kicsit, pedig ez még csak a kezdet volt. Jakab ugyanis ezután megjegyezte, hogy nagyon régen járt a Hír TV-ben, azóta sokat változott a világ, és a csatorna szépen felzárkózott a TV2, az állami televízió  vagy az Echo TV mellé. Mivel a Hír TV közpénzből működik – fűzte hozzá –, közfeladatot is kellene ellátnia, de mivel nem teszi, ő most hiánypótló jelleggel elvégzi.

– A miniszterelnök úrhoz szeretnék szólni. Egy kicsit  dőljön hátra

– szólt rá Szentesi Zöldire, akitől utána megkérdezte, hogy is hívják, mert nem emlékszik. Jakab ezután a műsorvezetőt levegőnek nézve tényleg elkezdett Orbán Viktorhoz beszélni, felolvasta az ellenzék követeléseit, és bár Szentesi Zöldi felszólította, hogy fejezze be a szánalmas műsort. a jobbikos politikus lerázta,a mégpedig azzal, hogy  azért ne fegyelmezze őt túl sokat, mert nincsenek olyan nexusban.

– A miniszterelnök most kapcsolt át az ATV-re, mert még ott is jobb a műsor, mint nálunk, jelenleg – próbálta ezután belefojtani a szót Jakabba a műsorvezető, akinek a türelme igen hamar elfogyott, mindkettőjüket lehülyegyerekezte, és felajánlott tízezer forintot, ha a képviselő elszavalja az Anyám tyúkját. Jakab erre úgy reagált, hogy ez nem a Fidesz, ahol pénzért megrendelésre mondanak dolgokat.

Az ezt követő beszélgetés elég csapongóra sikerült, miközben Szentesi Zöldi kijelentette, hogy a Jakab „megsértette a vendégjogot”, és el kellene hagynia a stúdiót, a jobbikos politikus boldog karácsonyt kívánt Orbánnak, majd szinte menetegetőzve Szentesi Zöldihez fordult:

– Parancsoljon, öné vagyok!

Ezután felszólította a műsorvezetőt, hogy álljon ki a tüntetők elé, mondja el ott előttük, amit akar, de Szentesi Zöldi sietve azt felelte, hogy nem áll ki. 

A beszélgetés fénypontja pedig még csak ezután következett, amikor ugyanis Szentesi Zöldi feltette Jakabnak a kérdést, hogy ha odamegy a KDNP vagy az MSZP, és fel akar olvastatni valamit a köztelevízióban a koalákról, akkor azt közölni is kell-e minden további nélkül, Jakab felkiáltott:

– Ne haragudjon már, de magyar dolgozókat ne hasonlítson már koalákhoz!

Szentesi Zöldinek az interjú alatt folyamatosan meg-megrándult az egyik lábfeje, az interjú vége felé pedig már egyre többször habogott. Próbálkozott még némi gyurcsányozással, és megkérdezte, hogy milyen Gyurcsány Ferenccel tüntetni, és kommunista logika, hogy a Jobbik együtt tüntet a DK elnökével, mert ő idősebb, és ezt jobban tudja, de Jakab erre azt válaszolta, hogy ha a Fidesz elszámoltatta volna Gyurcsányt, akkor most nyilván nem mehetne ki tüntetni. Fergeteges vígjáték volt, videón lehet megnézni az egészet:

 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.