A magyar beteg

– Mi az ön diagnózisa a magyar beteg állapotáról?

– Mi, szociológusok gyenge demokráciának hívjuk azokat a rendszereket, ahol négyévenként vannak ugyan választások, de a politikai folyamatokban, a döntésekben való civil részvétel lehetősége korlátozott vagy éppen kizárt. Magyarországon ma ennél is rosszabb a helyzet, mert a választási játékszabályokat a hatalom úgy manipulálta, hogy előre bebiztosítsa saját győzelmét. Az itteni tehát gyenge demokráciának is csak jóindulattal nevezhető. Ez a helyzetkép számomra is nagyon fájdalmas, hiszen a kilencvenes évek elején azoknak az elemzőknek egyike voltam, akik úgy gondolták: a tárgyalásos rendszerváltás Magyarországot különlegesen reményteljes társadalmi műhellyé avatta. Hogy a kormány hatalmának és az üzleti szféra befolyásának egyidejű korlátozása egyedülálló lehetőségeket jelenthet a civil szféra számára. Sajnos a magyar társadalomban felülkerekedett az egyszerű megoldások iránti vágy. Hogy egy karizmatikus vezető mondja meg, merre van a könnyű és gyors megoldásokhoz vezető út. Az eredményt látjuk.

– A kötetet záró tanulmányban ön úgy vélekedik, hogy Magyarországon a változások aligha indulhatnak el a hagyományos politika forrásvidékéről, a pártok világa itt egyhamar nem lesz képes erős demokráciát alkotni.

– Van valami, amit külföldiként itt nagyon nehéz megérteni. Rengeteg olyan ember van, aki magántársaságban vagy éppen egy pohár bor mellett lelkesen politizál, de a választásokra el sem megy. Mintha a baloldali és liberális gondolkodású emberek nagy része ma eleve lenézné a pártokat. Mintha méltatlannak találná őket, hogy rájuk adja a voksát. Könnyen győz a Fidesz, ha az ellenfél valójában nem is versenyez.

– Tanulmányában le is írja: ha minden így megy tovább, borítékolható a Fidesz 2022-es győzelme.

– A baloldalon csak nagyon gyenge pártok láthatók, a jobboldalon pedig egy szörnyképződmény, amelyre a kormánypárt mutogathat: ha nem ránk szavaztok, akkor ők következnek. Attól tartok, hogy a magyar realitás valójában ma az egypártrendszer különleges válfaja, ahol a Fideszen kívüli politikai szerveződések végső soron mind az állampárt malmára hajtják a vizet. Pedig napnál világosabb, hogy egy egységes nagy váltópárt legyőzhetné a Fideszt, amely a választópolgárok kisebbségének voksaival szerzett kétharmadot.

– A nagy váltópárt persze utópia. Magyarországon a politikai árkok mélyebbek, mint bármelyik más uniós tagországban. Ezek felett nemhogy megegyezni, de átkiabálni sem nagyon lehet.

– Az a benyomásom, hogy az emberek itt szinte csak saját közvetlen köreikbe tartozó társaikkal érintkeznek. Saját bunkereikben élik az életüket. A hozzájuk hasonlóan gondolkodókkal tartják a társas kapcsolatokat, velük cserélnek eszmét az interneten, elvárják, hogy a tévéjük is csak nekik tetsző dolgokat mondjon, és mindenki másban ellenséget látnak. Romában, migránsban, zsidóban meg különösen. Amerikában a települések többségében még kerítés sincsen a házak között, vagy csak jelzés, olyan alacsony, hogy átléphető. Próbáljon Magyarországon benézni, bekopogni valakihez. Például azért, mert aláírásokat gyűjt egy fontos politikai tiltakozó akcióhoz. Falun dühös kutyák is őrzik a zárt kerteket, a városi házak kapui pedig csak akkor nyílnak, ha valaki tudja a kódot. És mintha maguk az emberek is bezárkóznának azok előtt, akik nem ismerik az ő kódjukat, hívószavukat. Tudja, van a kölcsönös bizalomnak, egyben a létbiztonságnak, méltóságnak egy olyan szelleme, amely minden sikeres népet jellemez. Ami sajnos egyre kevésbé érezhető Magyarországon.

(A teljes interjú a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható.)