A magyar ateisták kiakadtak Kövér László legújabb eszmefuttatásán, amelyben a hazaárulókkal állította őket egy sorba

2019. december 6., 21:49

Szerző:

Kövér László több alkalommal súlyosan kirekesztő, gyűlöletkeltő gondolatokat fogalmazott meg az ateista állampolgárokkal kapcsolatban. Szerinte az ateista nem magyar, sőt ellenség, aki ellen meg kell védeni a hazát. Az Országgyűlés elnökeként példamutatás helyett minden harmadik magyar ember elleni harcra szólít fel, mely akár fizikai agresszióba is torkolhat, ahogy azt történelmi példák is alátámasztják. Ezért a Magyar Ateista Társaság közösség elleni uszításért feljelentette Kövér Lászlót, és bízik minél gyorsabb felelősségre vonásában - olvasható a társaság közleményében.

„Az Országgyűlés elnöke a "Nemzeti Vértanúk Emlékműve" avatóünnepségén kijelentette, hogy "[.] a szellem erejével biztosítani tudunk egy olyan erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját." Súlyos uszítás az ateistákat egy csoportban említeni a hazaárulókkal és nemzettagadókkal. Különösen így van ez, ha azt állítják: ellenük kell megvédeni a hazát.” - írták az ateisták, majd hozzátették:

„Magyarországon legalább minden harmadik ember nem hívő vagy ateista, az államnak pedig kötelessége, hogy számukra ugyanolyan jogokat és biztonságot garantáljon, mint a többi állampolgárnak. Kövér László az Országgyűlés elnökeként nem tehetne kirekesztő és uszító nyilatkozatokat, ezért feljelentést tettünk közösség elleni uszításért a rendőrségen, és bízunk benne, hogy felelősségre fogják vonni őt. A büntetőeljárástól függetlenül elvárjuk, hogy kérjen bocsánatot és mondjon le elnöki tisztségéről.” 

2024. április 18., 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.