A lúgos orvosnak 591 ezer forintos kártérítést ítéltek meg, áldozata még egy fillért sem kapott

2019. május 30., 08:58

Szerző:

2018 júliusában ítélték jogerősen tizenegy év börtönbüntetésre a lúgos támadásként elhíresült ügyben Bene Krisztiánt. Azt az orvost, aki az ítélet szerint 2013 márciusában maró lúggal öntötte le volt barátnője, Renner Erika nemi szervét és altestét, majd az öntudatlan, égési sérülésektől szenvedő áldozatot bevonszolta a fürdőszobába, elvette telefonját és laptopját, rázárta az ajtót és magára hagyta. A bíróság az áldozatnak 739 ezer forint kártérítést ítélt meg, a nő viszont a mostanáig egy fillért sem kapott az összegből – írja az Index.

A tavalyi ítélet után Renner Erika szeptemberben benyújtotta kártérítési igényét, amit a Fővárosi Törvényszék végrehajtási osztálya be is fogadott, decemberben viszont azt elkezdték postázni a bíróságok között. Az áldozat ezért panaszt tett, amire február közepén azt a választ kapta, hogy adminisztrációs hiba történt, és február elsején elindult a végrehajtási eljárás.


Fotó: Merész Márton

Eközben az elítélt orvosnak a rossz börtönkörülmények miatt a Fővárosi Törvényszék végzése 591 ezer forint kártérítést ítélt meg, amelyből a határozat szerint Renner Erika mindössze 250 ezret kaphat.

A végzés úgy szól, hogy a végrehajtási csoport a sértett ezt meghaladó igényét elutasítja. 

Az Index megkérdezte a Fővárosi Törvényszéket arról, hogy miért utasítják el a fennmaradó összeg kifizetését, ha a nőt 738 951 forint illeti meg, nem 250 000 forint.

Megkeresésükre egy héttel később, a cikk megjelenését követően sajtóközlemény formájában kaptak választ. A bírósági magyarázat szerint

„a kártalanításból kizárólag a kártérítésként megítélt összeget lehetett levonni, ezért utasította el az FT a sértett ezt meghaladó igényét. A végzés ellen sem az ügyészség, sem az elítélt, sem a sértett nem jelentett be fellebbezést, így az 2019. március 29-én jogerős lett. Erről a tényről és arról, hogy az összeg kifizetését a Magyar Állam nevében eljáró Igazságügy Minisztérium (IM) rendelkezik az FT a sértettet tájékoztatta”.

Közölték azt is, hogy a bíróság a jogerőre emelkedést követően a végzést elküldte az Igazságügyi Minisztériumnak, hogy a végzésben megítélt összegek kiutalásáról 60 napon belül gondoskodjon.

A másodfokú bírósági ítélet után Renner Erika interjút adott a 168 Órának, amelyben arról is beszélt, hogyan változott meg az élete a brutális támadás után.


Fotó: Bazánth Ivola

 

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.