Ludas fideszes polgármestere a koronavírus-járvány ellenére vitt el egy Orbán Viktor által aláírt emléklapot 90 éves rokonának

2020. március 17., 10:35

Szerző:

Frissítés: Ludas fideszes polgármesterének március 15-i Facebook-bejegyzése szerint gyerekek gyűltek össze a falu forradalmi emlékművénél, amit a 444.hu cikke nyomán, sok más sajtótermékhez hasonlóan a 168 Óra is úgy értelmezett, hogy március 15. alkalmából tartottak ünnepséget a gyerekek a polgármester részvételével.

Vargáné Csengeri Mónika szerkesztőségünkbe küldött levelében közölte, bár a Facebook-bejegyzés március 15-én került fel az oldalra, az eseményt valójában március 12-én tartották és nem ünnepség volt:

"Az újságcikkben megjelent gyermekeket ábrázoló felvétel 2020. március 12. napján készült, ellentétben a közleményben megjelölt kisiskolások megnevezéssel szemben a gyermekek óvodások voltak. Az óvodás gyermekek a kézműves foglalkozáson készített nemzeti színű tulipánjaikat az óvodát vezető intézményvezető közreműködésével (...) Önmagában, hogy a Facebook közösségi portálra feltöltött fénykép mikor került feltöltésre ez nem ad alapot arra, hogy a cikk tényként közölje, hogy a március 15-ei ünnepséget tartott az önkormányzat Közlöm azt is, hogy annak ellenére, hogy erről rendelet nem született, a koronavírus veszélyére való tekintettel több nappal hamarabb rendelkeztem arról, hogy központi ünnepséget nem tart az önkormányzat a kialakult veszélyhelyzet miatt."

 
 

A polgármester egy másik, március 16-i bejegyzése szerint Vargáné az önkormányzat dolgozóival együtt ellátogatott egy 90 éves asszonyhoz, hogy átadjanak neki egy Orbán Viktor által is aláírt emléklapot. Az eseményről a lapunkhoz eljuttatott közleményében a polgármester így számolt be:

"A hír részben valós. Egyrészt valós az a tény, hogy Pocsai Sándorné Annuska nénivel közöltem, hogy a koronavírus helyzet miatt a már hosszú ideje korábban egyeztetett időpontot a látogatásra lemondom. A 90 éves Annuska néni kérte, sőt ragaszkodott a látogatás megtartásához. Pocsai Sándornét egyrészt, mint Ludas Község Önkormányzat polgármestere, valamint, mint rokonom is meglátogattam és átadtam neki a Miniszterelnök Úr által aláírt emléklapot a veszélyhelyzetre vonatkozó fertőtlenítési szabályok betartásával."

Fotó: Forrás: Facebook

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.