A legmagasabb állami kitüntetésben részesítené a Hableány mentésében részt vevőket a Jobbik

2019. június 12. 14:20 - szerző: MTI

A Jobbik parlamenti eseti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a dunai hajóbaleset ügyében -jelentette be Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján. 

 A bizottság felállításának szükségességét azzal indokolta: a jogalkotónak érdemben meg kell vizsgálnia a katasztrófához vezető körülményeket, és le kell vonnia az ezekből származó következtetéseket. 

A jobbikos politikus szerint a paritásos alapon felálló bizottság megvizsgálhatná a jogszabályi és a közigazgatási környezetet, feltárhatná a katasztrófához vezető szabályozási hiányosságokat és hatósági mulasztásokat, valamint felelősséget állapítana meg és változtatásokat javasolna. 

Dunai hajóbaleset A A hajóbaleset után
Fotó: Balogh Zoltán

Lukács László György a kormánypártok és az ellenzék támogatását kérte a bizottság felállításához.     

Pártja nevében köszönetet mondott a mentésben részt vevőknek, és azt javasolta, hogy részesüljenek a legmagasabb állami kitüntetésben, a Magyar Érdemrend elismerésben.