A lebutított szakgimnáziumot el kell felejteni – Gablini Gábor: a gazdaság sikeressége érdekében alapvető változásokra van szükség

2018. november 24. 06:00 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

2030-ig szóló szakképzési programot dolgozott ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. Ennek az volna az alapja, hogy a fiatalok 85 százaléka szerezzen érettségit. De hogyan lehetne ezt megvalósítani? Gablini Gábort, a szervezet alelnökét arról is kérdeztük: ha ilyen céljaik vannak, akkor az MGYOSZ vajon miért hallgatott akkor, amikor a kormány 16 évre csökkentette a tankötelezettséget?

– A szakképzés néhány év alatt a negyedik komolyabb átalakításon esik át. 2015 nyarán kiszakították a közoktatást felügyelő Emmi alól, és a nemzetgazdasági tárcához helyezték, idén szeptembertől pedig az innovációs minisztériumhoz került. Megállás nélkül folyik az átalakítás. Ön úgy nyilatkozott, hogy a meglévő rendszer „toldozgatása nem alkalmas az új kihívások kezelésére”. Ez a mostani átalakítás is toldozgatás?

– Még nem látjuk a folyamat végét. Létrejött a Szakképzési és Innovációs Tanács, ami nagyon jó kezdeményezés, mert lehetőséget teremt arra, hogy a korábbiaknál sokkal szélesebb körű vitákat folytathassunk. Az MGYOSZ kidolgozott egy javaslatcsomagot a szakképzés átalakítására, mert úgy látjuk, a jó szakképzés Magyarországot még az európai gazdaságban is újrapozicionálhatná. Ez hosszú munka volt. 2016-ban létrehoztunk egy olyan csoportot, ahol a nagyvállalatoktól – Videoton, Egis, Richter, MÁV – kezdve a szakmai szövetségekig minden érintett jelen volt. Velük közösen összeállítottunk egy problématérképet. Emellett lehetőségünk nyílt betekinteni abba is, hogy a németek hogyan gondolkodnak Németország gazdaságának 2030-ig tartó jövőjéről. Azt is megnéztük, hogy az ehhez a jövőképhez igazított német szakképzési rendszer milyen átalakításokat célzott meg. Mi is hasonlóképpen jártunk el, de nem a német modell teljes körű lemásolásával, mert a két gazdaság eltérő szerkezete miatt ez kontraproduktív lenne. Megnéztük a svájci, a finn, az osztrák szakképzést is, szerettük volna a jó gyakorlatokat átvenni. 2017-ben fölmértük, hogy egy-egy adott megye szereplői miként látják saját helyzetüket, egy népszerű vlogger bevonásával több mint ötvenezer fiataltól kaptunk visszajelzést arról, hogy milyen jó és rossz elemeket látnak a jelenlegi szakképzésben. Ami pedig a szakképzéssel kapcsolatos eddigi átalakításokat illeti: gyakorta tűnik úgy, hogy a jó szándékú változtatások mindig egy adott pillanatra próbáltak reagálni, de mire megvalósultak, addigra már a helyzet is megváltozott.

Fotó: Bszánth Ivola

– 2010–2011-ben 18-ról 16 évre csökkentették a tankötelezettséget, Orbán Viktor megkötötte az iparkamara elnökével, Parragh Lászlóval az ágazat átalakításáról szóló megállapodást, ennek következtében elindult a duális képzés, és harmadára vágták a közismereti tárgyak arányát a szakképzésben. Nem volt olyan oktatáskutató, munkaközgazdász, aki ne mondta volna, mi lesz ennek a vége. Viták kísérték azt is, hogy egy minisztériumi irodában határozzák meg, Magyarország különböző megyéiben három év múlva hány szakácsra lesz szükség. De a munkaadók nem mondtak semmit. Miben bíztak?

– Azt, hogy a politika felismerte, a duális képzésre, azaz a munkaadókra sokkal nagyobb szükség van, kedvezőnek értékeltük. Úgy gondoltuk, megvárjuk, milyen lesz a működési modell, hiszen ha valami nem eleve ártó vagy káros, akkor meg kell adni az esélyt. 2012-ben, amikor ez a folyamat elindult, nagyon nagy volt a munkanélküliség. Az ország próbált kievickélni a gazdasági válság okozta sokkból. Ma is azt mondom, hogy a duális képzés visszahozatala fontos dolog volt.

– A kormány a német duális képzésre hivatkozik, de nálunk nem ez működik. Nem attól duális valami, hogy a képzés megosztott a vállalatok és az iskola közt, hanem attól, hogy a képzőhelyeket a vállalatok a piaci kereslet alapján hozzák létre. Németországban az ilyen modellben oktatott tanulók 60 százalékát továbbfoglalkoztatják, míg Magyarországon kevesebb mint 20 százalékát.

– Olyan időszakot élünk, amikor nagyon gyorsan változnak a körülmények. 2013-ban még egészen más gazdasági környezet volt, mint 2016-ban. 2018–2019-ben megint változás lesz, hiszen jól látható, hogy a szakképzés nem képes követni az iparban zajló dinamikus változást. Mi, szakítva a korábbi gyakorlattal, nem azt mondjuk, hogy ma mit kellene megváltoztatni, hanem azt, hogy nézzük meg, 2030-ra hová akarunk eljutni. A mi koncepciónk nem egyszerűen megváltoztat néhány elemet, hanem teljesen új jövőképet kínál. Ha az elképzeléseink egésze megvalósul, akkor 2025-től már olyan tanulók kerülnek ki a képzésből, akik helyt tudnak állni a tudásalapú gazdaságban, vagyis erősek lesznek az alapkompetenciáik, az írás, az olvasás, a számolás. Ma a 15 éves gyerekek húsz százaléka funkcionális analfabéta.

– Ez az eredménytelenség az általános iskolában gyökerezik.

– Igen, illetve már az óvodában kialakulnak olyan helyzetek, amelyeket az iskola nem tud kezelni. A mi jövőképünk alapja, hogy a végzett gyerekek legalább nyolcvan százalékának legyen érettségije. Azt javasoljuk, hogy már az általános iskolába érkezésnél legyen olyan pedagógiai háttér – akár az óvoda utolsó évében, például a zenepedagógia eszközeivel –, amely segíti a hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerekeket a felzárkózásban. Így amikor elérkeznek az iskolába, nem „szakítják szét” az osztályt.

– A fő probléma az, hogy a különböző hátterű gyerekeket a pedagógusok nem tudják vagy nem akarják együtt nevelni. Nincs differenciált, személyre szabott oktatás. Az nem vezet eredményre, ha szétszakítjuk a gyerekeket felzárkóztató vagy előkészítő osztályokba. A pedagógusnak is az a kihívás, akkor tud kreatív, innovatív módon működni, ha nem homogén osztályokban tanít.

– Budapestről viszonylag könnyen mondjuk, hogy a pedagógusokat állítsuk olyan kihívások elé, hogy ezeket a hihetetlen heterogenitású gyerekeket próbálják együtt tanítani.

– De azt tudjuk, mi lesz, ha külön vannak: sehová nem vezet.

– Nem azt mondjuk, hogy különítsék el a gyerekeket. Azt javasoljuk, hogy ha lehet, már az óvodában próbáljuk meg csökkenteni az otthonról hozott hátrányaikat. Ezt a fejlesztő pedagógia segítségével a csoportban kell megoldani, nem a gyerek kiemelésével. Ugyanígy az általános iskolában is. Az adott iskola keretein belül szeretnénk azokat a fejlesztő pedagógiai eszközöket rendelkezésre bocsájtani, amelyek segítik a gyerekeket az együtt haladásban. Manapság gyakran hallani, hogy milyen jó lenne, ha Magyarországra külföldi munkavállalók jönnének. Én úgy látom, inkább a nagy valószínűséggel lemorzsolódó tanulókat kell helyzetbe hozni. Jelentős számban vannak ugyanis olyanok, akik kikerülnek a rendszerből, és soha nem lehet már őket visszahozni.

– Minimum nyolc-tízezer gyerekről beszélünk évente.

– A célunk az, hogy legalább az általános iskola végéig hozzuk el ezeket a gyerekeket, de az lenne a jó, ha a fiatalok 80 százaléka érettségit szerezne. Ez szakgimnáziumi is lehetne. Ehhez módosításokat kell végrehajtani a rendszerben. Például az általános iskola negyedik évfolyamának a végén kellene országos kompetenciamérést végezni, hiszen az első négy osztálynak épp az lenne a szerepe, hogy a gyerekek az alapkompetenciákban megerősödjenek. Azok a gyerekek, akiknél a negyedik végéig az alapkompetenciákat nem erősítik meg, már a felső tagozaton is hátrányban vannak.

– Legalábbis akkor, ha a felső tagozatot úgy viszi tovább az oktatásirányítás, ahogy eddig.

– Mi nem is így akarjuk továbbvinni. Ezért mondjuk azt, hogy az általános iskola, ha semmi mást nem tesz a gyerekkel, csak magas szintű alapkompetenciákkal ruházza fel, kiegészítve ezeket a digitális kompetenciával, az együttműködési kompetenciával és, ha lehet, nyolcadik végére alapfokú nyelvismerettel, akkor teljesen rendben lenne minden. Hiszen majd középfokon a gyerekek eldöntik, mi érdekli őket. Csakhogy a gyerekek húsz százaléka úgy távozik az általános iskolából, hogy nincsenek meg ezek az alapvető kompetenciáik. Egy-egy szakképző intézményben a gyerekekkel képtelenség együtt dolgozni, és nem azért, mintha emberileg baj volna velük, hanem azért, mert nem tudnak olvasni, összeadni, szorozni.

Fotó: Bazánth Ivola

– De ha már negyedikben kiderül, hogy a gyerekek nem tudnak írni és olvasni, és az állam nem avatkozik be, mi fog változni? Az állam pontosan tudja most is, melyik az a csaknem ötszáz iskola, ahol súlyos gondok vannak a pedagógiai munkával.

– A negyedik osztály végén tartott mérés alapján még időben be lehetne avatkozni. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a negyedik év végén gyengék az alapkompetenciáik, adja meg az iskola a fejlesztő pedagógiai segítséget. Hangsúlyozom, hogy osztálytermen belül. A nyolcadik végén pedig ismét lenne egy általános kompetenciamérés, ami egyben már felvételi is lenne. E kompetenciavizsgálat elemzése alkalmas lenne arra, hogy az általános iskolák és a pedagógusok teljesítményét értékeljük.

– De ez megvan. A magyar közoktatás országos mérési rendszerének kiépítése 2001-ben indult el Pokorni Zoltán minisztersége alatt.

– A mi vízióinkban, a velünk együttműködő pedagógiai szakértőkkel ezeket a sarokpontokat fektettük le.

– Miért nincs a munkaadókban annyi lobbierő, hogy a kormány állítsa vissza a 18 éves tankötelezettséget?

– Mi pontosan ezt mondjuk, csak nem azt a módszert választottuk, hogy állandóan ezt hangsúlyozzuk. E téren is kell bizonyos rugalmasság. Lehetnek olyan csoportjai a diákoknak, amelyek minden erőfeszítés ellenére sem rendelkeznek nyolcadik év végére a kívánatos kompetenciákkal. Őket is kettébontanánk. Azoknak, akiknek csak kevés hiányzik, azt mondanánk, kezdjenek el egy felkészítő osztályt ott, ahol továbbtanulnának. És lehetnek olyan, halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyerekek, akiknek kétéves felzárkóztatást gondolnánk úgy, hogy azzal már a munkára szocializálást is elkezdenénk.

– Csapó Benő neveléstudományi kutató szerint a népesség 95 százalékát el kellene juttatni az érettségiig, és csak az után jöhetne a szakirányú képzés. Azt mondta, ezt csak akarni kell.

– De ezt az embereknek is akarniuk kell. Nem elég, ha csak mi akarunk valamit. Azokat a gyerekeket, akiknek az általános iskolában is egészen más a jövőképük…

Fotó: Bazánth Ivola

– …csak akkor, ha nem látnak maguk körül más jövőképet. Ha mindenféle gyerek van egy csoportban, akkor nem csak a gettó falait látják. Akkor látnak gimnáziumba, külföldi ösztöndíjra készülő osztálytársakat, ami fölhúzza őket is. A kétéves felzárkóztató, amiről beszél, olyan, mint a becsődölt Híd-program.

– Nem akarunk Híd-programot. Viszont úgy látjuk, vannak olyan gyerekek, akiket nem lehet továbbengedni akkor, mint másokat. Lehet, hogy ezek a gyerekek, a munkára szocializálás keretében, egy normális munkahelyen rájönnek, hogy „hú de kár, hogy ezt a végzettséget nem szereztem meg”. Ezt felnőttképzési program keretében pótolhatják. Azt mondjuk, fókuszáljunk arra a 80 százaléknyi gyerekre, aki tud érettségit szerezni. Még nem merünk 95 százalékot mondani.

– Sokszor hallottuk a kormánytól az átalakítások indokaként, hogy a szakképzés nem népszerű. Pedig az érettségit adó szakképzés, azaz a szakközépiskola az egyik legsikeresebb iskolatípus volt. Mi az oka annak, hogy ezt is átalakították, és szűkítették a közismereti órák számát?

– Nem szabad elfelejteni, hogy a válság az egész társadalmat megütötte. Leértékelte a szakértelmet, rengeteg cég ment tönkre. Ráadásul Magyarország már korábban benavigálta magát az olcsó munkaerőt kínáló országok közé, pedig a tudásalapú programban kellett volna az élre kerülni. A válságból való kimenet aztán azonnal felszívta a képzetteket. Ez hozta felszínre, hogy nincs utánpótlás.

– Ezért érezzük egyszerre a munkaerőhiányt és a strukturális munkanélküliséget, ami a képzettség hiányából fakad.

– Így van. De új lehetőségek is vannak. Mi azt szeretnénk, ha Magyarország az ipar 4.0-nak (a kifejezés a negyedik ipari forradalomra utal, ami az információs technológia és a robotizáció általi áttörést jelöli – A szerk.) úgy lenne a nyertese, hogy a szakképzéssel a középkádereket hozná versenyhelyzetbe. Azokat, akik irányítani, programozni, kezelni tudják a robottechnikákat. Ezt a multinacionális nagyvállalatok is hajlandók lesznek megfizetni. Rájöttek ugyanis, hogy hiába vannak kiváló mérnökeik, hiába tudják kiváltani robotokkal a betanított munkát, középkáderek nélkül nem tudnak működni. Sokszor előkerül, hogy a szakképzésbe kerülésnél nincs elegendő gyerek. De igen, van elegendő gyerek, csak a szülők inkább a gimnáziumot választják, mert onnan van esély a továbbtanulásra.

– Mert az érettségi mindennek az alapfeltétele.

– Épp ezért mondjuk, hogy a szakgimnáziumokat kell olyan helyzetbe hozni, hogy az ott megszerezhető tudás legalább akkora arányban garantálja a felsőfokú felvételit, mintha a gyerek gimnáziumban végzett volna. A lebutított szakgimnáziumot el kell felejteni, miként azt is, hogy zárjunk be gimnáziumokat, mert akkor a szakképzésbe mennek majd a gyerekek. Pozitív motiváció kell. A családoknak meg kell mutatni, hogy a felvételi esélye minimum akkora lesz, mint ha normál gimnáziumba járna a gyerek, csak eközben szakmát is szerez. Szükség van olyan ösztöndíjrendszerre is, amely a mindenkori minimálbér összegét juttatná a gyerekeknek úgy, hogy a felét az állam, a felét a munkaadók adnák össze. Németországban ez az ösztöndíj 850 euró, mi meg itt most 20 ezer forintos ösztöndíjakkal próbálkozunk? A családot motiválja, ha azt látja, hogy a gyerek a szakképzésből továbbtanulhat, ráadásul 14 éves kora után bekerül egy olyan ösztöndíjprogramba, amivel akár családfenntartó is lehet. Szeretnénk elérni, hogy a gyerekeket a munkaadó vegye föl, tanulószerződéssel, ami egyben munkaszerződés is, tehát nyugdíjjogosultsággal jár.

– Nem érzi úgy, hogy mindez a jelenlegi struktúrában kivitelezhetetlen? A szakképzés mintha senkinek nem kellene, egyik minisztériumtól dobják át a másikba.

– Valóban, úgy tűnik, mindenkinek nyűg, de a gyáriparosok azt nem mondhatják meg, hogy mely tárcánál lenne jó helyen. Azt viszont mondhatjuk, hogy a gazdaság sikeressége érdekében alapvető változásokra van szükség.

– Mennyire nyitott a kormány a javaslataikra?

– Nagy nyitottságot tapasztalok, nemcsak a miniszter, hanem az egész kormányzat részéről. A technológiai miniszternél kevesen ismerik jobban a helyzetet. Örömmel látjuk azt is, hogy a különböző bizottságoknál konklúzióként jelennek meg a javaslataink.