A korrupció fajtái – De mit tehet az OLAF?

2017. március 7. 07:02 - szerző: Barát József

Giovanni Kessler, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) főigazgatója a napokban Budapesten Polt Péter legfőbb ügyésszel parolázott, és jónak nevezte kettejük kapcsolatát. Arról nem beszélt, hogy a magyar kormány a folyamatban lévő húsz itteni ügy jelentései közül csak egyet publikált: azt, amelyik a 4-es metró körüli, a szocialista kormányok és a szabad demokrata főpolgármester hivatali ideje alatt elkövetett szabályszegésekről szól. A hivatalosság és vele az OLAF is hallgat a Város Szíve programról, a felcsúti kisvasútról vagy az Elios Zrt.-ről szóló, tehát a Fidesz vezérkarával kapcsolatba hozható vizsgálatokról. Az OLAF válasz nélkül hagyta kérdéseinket, azokkal a Budapest Intézethez fordultunk. Váradi Balázs vezető kutató csapata ugyanis a közelmúltban az Európai Parlament zöld frakciójának megrendelésére tanulmányt készített az uniós felzárkóztatási alapokkal kapcsolatos visszaélésekről.

– Sokan úgy értelmezik: Kessler Budapesten rátette az OLAF pecsétjét arra a gyakorlatra, amelynek célja a politikai haszonszerzés. Egyetért?

– Kessler bürokrata. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalában tisztességes, alapos, lelkiismeretes hivatalnokok dolgoznak, akiknek szűk korlátokat szab az OLAF statútuma. Rá vannak kényszerítve, hogy korrekt munkakapcsolatot tartsanak fenn az érintett tagországok hatóságaival.

– Akkor is, ha azok nem feltétlenül korrektek?

– Leginkább akkor. Az OLAF úgy működik, hogy hosszadalmas vizsgála­­taik lezárása után ajánlásokat tehetnek az Európai Bizottságnak és a tagországoknak. Ők csak abból indulhatnak ki, hogy az adott ország ügyészsége lelkiismeretesen végzi a dolgát.

– Magyarország rekorder abban, hogy semmibe veszi az OLAF jelentéseit. Az uniós hivatal 2008 és 2015 között 22 esetet vizsgált Magyarországon, ebből négyben indult eljárás, de nyomozati szakba csak egy jutott. Az OLAF maga semmilyen vizsgálatról sem közöl adatokat, titkolózik. Ezzel nem a csalókat segíti?

– Szívesen mondanám: de igen. Csakhogy ez bonyolultabb. A bürokrácia működéséhez szükség van arra, hogy világos rendelkezések szabályozzák, mi és hogyan kerül a nyilvánosság elé. Ezek a rendelkezések a kormányok kezébe helyezik az erről szóló döntést. A mi tanulmányunk is rámutat: az OLAF tehetne többet és nyíltabban, az unió szerveinek több hatalmat kellene kapniuk, hogy fellépjenek a visszaélések ellen. Épp e célt szolgálná az Európai Ügyészség terve, amely már majdnem egy évtizede az európai döntéshozók asztalán van. Lényege, hogy a tagországokban elköltött uniós pénzek ügyében a közös európai vádhatóság is fordulhasson az adott ország bíróságához.

Fotó: MTI

– Az ügyészség felállítását pontosan azoknak az országoknak a kormányai akadályozzák, amelyeknél gyanítható, hogy a klientúrának maga felé hajlik a keze.

– A motivációkról én nem spekulálnék, de tény, Magyarország határozottan ellenzi az Európai Tanácsban ennek az intézménynek a létrehozását.

– A kohéziós politika deklarált célja, hogy csökkentse az unió regio­­nális egyenlőtlenségeit, javítson a fejletlenebb régiók polgárainak helyzetén. Jól szolgálja ezt a célt?

– A rendelkezésünkre álló adatok alapján gyaníthatjuk: nem szolgálja elég jól. Világos, hogy az integráció fejletlenebb országaiban az unió nagyon sok pénzt költ el, és ennek látjuk nyomait, metrókat, autópályákat. Azonban furcsa és kétséges értékű beruházásokat is, amelyek közül kedvencem a Zagyva fölött vezető, bizarr formájú, cikkcakkos kerékpároshíd, amely több mint egymilliárd forintból épült, és nemcsak abszurd, de életveszélyes is.

– Uniós körökben azt szokás mondani, hogy a pénz tizedét alighanem ellopják. Van megalapozott becslés arra, hogy a strukturális alapokból mennyi tűnik el kézen-közön?

– A szakértői becslések óvatosak, és ennél kisebb arányról szólnak, de biztos, hogy elég sok pénz kerül magánzsebekbe ellenérték nélkül. Mi azonban azt állítjuk, hogy a legnagyobb baj nem az, ha mondjuk tíz százalékkal túlárazott közbeszerzésekkel kell számolni.

– Jaj! Pedig elég nagy gond, ha mondjuk a Magyarországon 2007 és 2015 között elköltött 8000 milliárd forint tíz százaléka esetleg eltűnhetett.

– A korrupciónak sok fajtája van. Van olyan, amely eleve tervezett veszteségként rárakódik a beruházásokra. Ez nyilvánvalóan rossz. De ennél is nagyobb baj, ha döntéshozói érdekek eleve értelmetlen irányba térítik a befektetett pénzt. Mondjuk amikor lelkes emberek munkaidejükben kifejlesztenek egy olyan oktatóvideót, amelynél jobbat egyetlen kattintásra, ingyen lehet találni a YouTube-on, és erre az uniós polgárok adójából, piaci áron kiadunk százmillió forintot.

– De miért történhet meg ez?

– Mert a döntéshozónak van egy olyan barátja, aki videókat fejleszt, és telebeszélte a fejét. És esetleg támogatja is a döntéshozó kampányát. Ha csak a pénz elköltésének adminisztrációját nézzük, akkor néha nehéz eldönteni, hogy a közjót szolgálja-e egy-egy beruházás. Az eredmény viszont gyakran önmagáért beszél. Ha például két párhuzamos autópályát építenek egymástól néhány tucat kilométerre, akkor az valószínűleg nem a közjót szolgálja.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Vagy egy kisvasutat, amelyen nem utazik senki.

– Vagy egy metrót, amelynek a megállói ötszáz méterre vannak egymástól és amely felett busz és villamos is jár, ezért alig ülnek fel rá.

– Önök javasolnak néhány módszert a korrupció, a pocsékolás visszaszorítására.

– Az egyik legfontosabb, hogy folyamatos legyen a közpolitikai visszajelzés. Kövessék, egy-egy beruházás hol tart, mire mennyi pénz ment el. És persze: használják-e azt, ami létrejött. Egyáltalán használható-e? A kontroll keretei léteznek, de manapság jórészt a kedvezményezett tagországok kormányain múlik, hogy lelkiismeretesen elvégzik-e az ellenőrzést és főleg az értékelést. Kérdés, csak alibi munkát akarnak végezni, vagy valóban kimutatni például azt, hogy hányan tudnak elhelyezkedni azok közül, akik uniós pénzen virágkötő-tanfolyamon vettek részt, vagy mennyien utaznak egy metróvonalon.

– Alibizni fognak, mert naivitás lenne azt hinni, hogy a kedvezményezett országok elitje, amely maga is haszonélvező akar lenni, részt fog venni saját maga leleplezésében.

– Kétségtelen, az unió tisztségviselői is végezhetnének jobb munkát. Az Euró­­pai Parlament szintén jobban nyomon követhetné, mi zajlik, az OLAF értékeléseit nyilvánosságra lehetne hozni, a monitoring-adatbázisokat kereshetővé tenni, megkönnyítve a tényfeltáró újságírók munkáját.

– Az önök anyagában visszatérő motívum, hogy a korrupció feltárásában milyen fontos szerepet játszhatnak a civil szervezetek és a tényfeltáró újságírók. Magyarországon azonban épp kampány zajlik a civilek ellen, az ellenzéki média pedig állami fogságban vergődik: a hirdetési bevételekkel a kormány holdudvara rendelkezik, annak jut megélhetés, aki rendesen viselkedik. Ilyen helyzetre nincs valami jó ötletük?

– Az európai költségvetés ezermilliárdjaiból persze bőven juthatna a tényfeltáró újságírói munka támogatására is. Felmerül a kifizetések kondicionálásának lehetősége is: például az ­uniós átutalások egyik feltétele legyen, hogy az adott ország ne akadályozza a támogatott civil szervezetek munkáját. Azonban naivitás volna ilyesmitől lényeges javulást várni. Az unió a tagállami kormányok együttműködése alapján működik. Ahhoz, hogy a források szétosztásának lényeges feltételei változzanak, a módosításokat a tagállamok vezetőiből álló Európai Tanácsnak is el kellene fogadnia.

– Én megértem, ha egy úriemberekből álló klub szabályai között nem szerepel, hogy nem szabad a padlóra köpni, mert a tagoknak ilyesmi eszükbe sem szokott jutni. De ha mégis bekerülnek új tagok, akik megteszik ezt, akkor a klub nem tehet mást, mint hogy szankcionálja a köpködést.

– Megteheti azt is, hogy kitartóan elfordítja a fejét.

– Meg is teszi. Önök radikálisabb megoldást is lehetségesnek tartanak: azt, hogy a felzárkóztatási forrásokat részben vagy egészében irányítsák át egyenesen a szegény térségek polgárainak zsebébe.

– A szociálpolitika jellemzően tagállami kompetencia az unióban. De azt senki és semmi sem tiltja, hogy költségvetése egy részéből legszegényebb polgárait támogassa egy minimumjövedelem-rendszer keretében.

– Persze ez is sci-fi, hiszen az Európai Tanácsban az ellenérdekelt kormányok keresztbe feküdnének.

– A mi tanulmányunk az Európai Unió zöld frakciójának készült. Más politikai ideológiákat követve más javaslatok születtek: például hogy teljesen szüntessük meg a felzárkóztatási alapokat, és cserébe döntsünk úgy, hogy ezeknek az országoknak kevesebbet kelljen befizetni a közös költségvetésbe. Így legalább nem vándorolnának magánzsebekbe az uniós polgárok befizetései.

– És persze óvatosan el lehet lépni az olyan tagállamok mellől, amelyek a támogatás fejében Brüsszel elleni harcba hívják polgárai­­kat. Meg lehet hirdetni például a több­­sebességes Európa projektjét, amiről alig néhány nap múlva Versailles-ban tárgyalnak majd a német–francia–olasz–spanyol csúcstalálkozón.

– Igen. Meg lehet hirdetni ezt is.

 


Váradi Balázs


a Budapest Intézet alapító partnere, vezető kutatója, az ELTE oktatója, a Magyar Narancs publicistája.

Közgazdászdiplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, PhD disszertációját a Yale Egyetem közgazdasági karán védte meg. Volt munkatárs az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében, tanított a CEU-n, 2005-ben és 2006-ban a szentpétervári Smolny College oktatója volt, 2007-ben és 2008-ban főállású miniszterelnöki tanácsadóként tevékenykedett, 2008-ban részt vett a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet alapításában.