A Honvédelmi Minisztérium szerint „tipikus fake news”, hogy besoroznák a kirúgott közszolgákat

2018. október 12. 16:14 - szerző: 168 Óra

- A 24.hu ma megjelent Tartalékos katonai szolgálatot kell vállalniuk a kirúgott minisztériumi tisztviselőknek című cikke tipikus fake news, hazugság - idézte a Honvédelmi Minisztérium egysoros közleményét a hvg.hu.

Tisztavatás a Kossuth téren 2014-ben
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ahogy arról ma reggel megírtuk, a 24.hu információja szerint lényegében rákényszerítik a várhatóan 9-10 ezer kirúgott tisztviselő jelentős részét, hogy lépjen be a Magyar Honvédség tartalékos katonái közé. A szolgálatvállalási kényszer alól a nők számára sem lesz kibúvó. Mindez egyébként mindössze 70 embert érinthet, azzal párhuzamosan ugyanis, hogy a katonák létszámát 7950 fővel növelnék, Benkő Tibor miniszter javaslata szerint a közalkalmazottakét 70 fővel csökkentenék 6 670-ről 6 600-ra.

A portál úgy tudja, a napokban tartott állományi tájékoztatókon közölték a kirúgási listák véglegesítésére váró hivatalnokokkal, hogy csak szolgálatvállalás fejében kínálnak majd más munkát annak, aki az állami szektor más részében szeretne elhelyezkedni.