A gyanús Mikulás helyett inkább a Fidelitas egri alelnöke parádézott a beteg gyerekekkel

2018. december 6. 19:36 - szerző: 168 Óra

Mikulás helyett az egri Fidelitas alelnöke, Kovács Cs. Tamás lepte meg a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Gyermekosztályán fekvő gyerekeket. Nem bajlódtak Mikulásruhával sem, Kovács abszolút civilben adta át ba gyerekeknek a Mikulás-csomagokat – szúrta ki a 444.

Az Eger Tv riportjában mutatták be, ahogy a Fidesz ifjúsági szervezetének helyi embere a beteg gyerekekkel kampányolt.

A napokban más politikusok is felhasználták az alkalmat, hogy gyerekekkel kampányoljanak kicsit. 

Dunakeszi kormánypárti polgármestere, Dióssi Csaba például a város szokásos nagy Mikulás-ünnepsége után osztogatta a teremből kiáramló gyerekeknek az ajándékot. Miközben a Télapó-jelmezbe öltözött imitátort szépen leültették egy székre, kicsit arrébb az asztaltól.

Hatvanban pedig Szabó Zsolt fideszes parlamenti képviselő lépett akcióba a Mikulás helyett az Albert Schweitzer Kórházban, ahol ő osztogatta az ajándékokat a beteg gyerekeknek.