„A gonosz Orbán Viktor bácsi fogságba ejtette apát” – így tudták Czeglédy Csaba gyermekei másfél éven át

2018. december 29., 09:00

Szerző:

„A gonosz Orbán Viktor bácsi fogságba ejtette apát” – ezt tudták Czeglédy Csaba gyermekei arról, hogy miért nem láthatják apukájukat másfél éven keresztül. Az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője a fogvatartás miatt mandátumát is elveszítette, de elszántságát nem.

Két hete szabadult, most otthonában Kálmán Olgának adott interjút, amelyben elmondta: bűnügyi felügyelet alatt van, hétköznap reggel 8 és délelőtt tíz között mozoghat szabadon Szombathelyen, egyébként nem hagyhatja el lakását. Úgy fogalmazott:

– Most ide vagyok bezárva, de ez nyilván egy holdra szállásnak megfelelő különbség az eddigiekhez képest.

A bűnügyi felügyeletet maximum négy hónapig lehet fenntartani, de Czeglédy szerint a bűnismétlés és a bűnelkövetés lehetőségének és kockázatának felvetése is nonszensz, hiszen idő közben minden cége, üzleti érdekeltsége felszámolásra került. Így objektíve kizárt a bűnismétlés, ahogyan az ügyvéd-politikus amellett is kitart, hogy nem követett el semmiféle bűncselekményt.

Czeglédy egyáltalán nem kíván gazdasági tevékenységet végezni, annak ellenére, hogy ettől semmiféle bíróság nem tiltotta el. Egyébként az eljárásról Czeglédy számos újabb visszásságot árult el, így például azt, hogy most már felbujtóként gyanúsítják, nem pedig elkövetőként, ráadásul az ügyészség által eredetileg felrótt bűncselekményeket maga az ügyészség vitatja önellentmondásoktól sem mentes vádiratában.

Megírtuk: a Szegedi Törvényszék két hete kiengedte a börtönből Czeglédy Csabát, a tavaly nyár óta előzetesben ülő baloldali politikus viszont nem hagyhatja el a lakhelyét. Czeglédy kiengedésének köze lehet ahhoz, hogy ügyvédje szerint eddig elkövetőként szerepelt a milliárdos költségvetési csalásban, öt napja azonban a legfrissebb ügyészi indítványban már csak felbujtóként szerepelt.

Ugyanakkor az érdekes, hogy december 4-én a bíróság még 30 nappal meghosszabbította Czeglédy letartóztatását. Erről most a politikus azt mondta, hogy miután már augusztusban lezárták a nyomozást, az eljárás újabb súlyos visszaélésének gyanúját veti fel hogy milyen alapon hosszabbították meg letartóztatását a bűnismétlésre és az eljárás befolyásolására hivatkozva. „Egyiket sem tudtam volna megtenni, még akkor sem, ha erre bármilyen szándékom lett volna, mint ahogy nincs és nem is volt”.

Czeglédy előzetes letartóztatásának meghosszabbítása ellen fellebbezett, sőt azt kérte a Szegedi Törvényszéktől, hogy mégse hosszabbítsák meg a „szükségtelen letartóztatást”, hiszen teljesen indokolatlan, és tegyék lehetővé, hogy legalább a karácsonyt a családjával tölthesse.

Czeglédy Csaba ügyében – bár jelenleg már nem tudni, hogy ellene, mint gyanúsított, vagy mint felbujtó ellen – bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy vezetésével létrejött „bűnszervezet” 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott, és 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy nem fizette szabályszerűen az áfát és az szja-t.

A Humán Operátor Zrt. révén Czeglédy társaival 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakított ki, és a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Czeglédy vitatja a vádakat, sőt, ügyésze ellen, annak gyanítható elfogultsága miatt panasszal is élt, hivatali visszaélés vádjával.

– Egyszer sem látta a gyermekeit másfél év alatt – ezt válaszolta Czeglédy a kérdésre, mikor és hogyan találkozott lányával és fiával azalatt, amíg előzetes letartóztatását újból és újból meghosszabbították.

Elmesélte azt is, milyen körülmények között látta utoljára a gyermekeket mostani hazatérése előtt, s hogy nem kívánták beavatni őket ebbe a sárdobálásba, ahogyan az édesanyjukkal is abban állapodtak meg, hogy ne szögesdrótok között egy büntetés-végrehajtási intézményben találkozzanak apjukkal, hanem otthon. Erre most, éppen karácsony előtt került sor, egészen addig a gyermekek úgy tudták:

– A gonosz Orbán Viktor bácsi fogságba ejtette apát, s most szabadult ki a börtönéből.

Czeglédy ügye nagy vihart kavart, elsősorban az ügyészségi eljárások sorozatos megkérdőjelezhetősége, továbbá a politikai érintettség miatt. Nemrég például fegyelmi eljárást indítottak ellene, mert túl sok könyve van és azért is, mert túl hosszú a borostája. Néhány héttel ezelőtt elromlott a mobiltelefonja, ami miatt nem tudják tartani a kapcsolatot ügyvédjével és családjával a vádemelés előtti időszakban. 

Czeglédy egy előzetes letartóztatásban töltött év után elveszítette a mandátumát. Emiatt Szombathelyen időközi önkormányzati választást írtak ki, amelyet október 14-én László Győző, az az Éljen Szombathely! nevű civil szervezet jelöltje nyert. Ez ugyanaz a civil szervezet, amely az MSZP-s politikus mögé is beállt korábban. A szombathelyi politikus indulni akart az április 8-i parlamenti választásokon, és a mentelmi joga miatt ki is engedték, de ezt a mentelmi jogot Polt Péter legfőbb ügyész kérésére a Nemzeti Választási Bizottság villámgyorsan felfüggesztette, így újra bevitték. Akkor a családi vacsora mellől kellett felállnia.