Budapesten az ellenzék kétharmadot is szerezhet ősszel a vasárnapi eredmények alapján

2019. május 27., 17:28

Szerző:

Bár a Fidesz meglehetősen jól mozgósította szavazóit, és országos viszonylatban kimagaslóan szerepelt, Budapest továbbra sem a kormánypárt stabil városa.

Az EP-választási eredmények szerint Budapesten az országos átlag feletti volt a részvétel, azonban a Fidesz így is a huszonhárom kerületből mindössze nyolcban kapott több szavazatot, mint az ellenzék.

Stabilabb fideszes kerületnek a XII. és a XVI. kerület számít továbbra is. Utóbbiban nyerte a legnagyobbat a fővárosban a Fidesz, de ott is mindössze 3,92 százalékkal kaptak többet az ellenzéknél. A többi fideszes kerületben 2 százalék körüli különbséggel nyert a kormánypárt, ami igencsak karcsú különbség.

Ezzel szemben az ellenzék tizenöt kerületet hozott el,

azaz ismét úgy tűnik, hogy megfelelő választási koordinációval ezekben a kerületekben verhető lenne a Fidesz, kialakulhat egy ellenzéki kétharmad a fővárosban. Ráadásul az ellenzék által elhozott kerületekben meggyőzőbb volt a fölény: öt szorosabb kerületi eredmény mellett tíz kerületben simán többségben voltak az ellenzéki szavazatok, de a XIII. kerületet 24,5 százalékos különbséggel hozta az ellenzék a Fidesszel szemben.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.