A fideszes polgármester nem hagyta, hogy Mécs Imre felszólaljon Czeglédy Csaba védelmében

2017. szeptember 14. 23:38 - szerző: Ágoston Zoltán

Két nap alatt két indokot is talált hozzá.

A szombathelyi közgyűlés nyilvános ülése helyett csak a városháza előtt tartott tüntetésen szólalhatott fel az 1956-os Mécs Imre, illetve Szendrő-Németh Tamás ügyvéd az előzetes letartóztatásban lévő helyi MSZP-s önkormányzati képviselő, Czeglédy Csaba védelmében – derül ki a Nyugat.hu közvetítéséből.

Az ügy néhány napja kezdődött, amikor Czeglédy levelet írt Puskás Tivadar fideszes polgármesternek, hogy – mivel ő előzetesben van – szeretné, ha Szendrő-Németh és Mécs is felszólalhatna a szombathelyi közgyűlésben, amely így az ő álláspontját is megismerhetné. Egy-egy közgyűlési felszólalásról a polgármesternek 24 órával az ülés előtt kell szólni, amit Czeglédy meg is tett, Puskás viszont a jogszabályokra hivatkozva elutasította a kérését. A polgármester arra hivatkozott, hogy nincs alapja annak, hogy egy megválasztott képviselő nevében valaki más szólaljon fel, a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé sem Szendrő-Németh, sem Mécs felszólalását.

https://www.facebook.com/nyugathu/videos/10155002154748231/

Bár Puskás Szendrő-Némethtől és Mécstől is ugyanarra hivatkozva tagadta meg a felszólalás jogát, Czeglédy hivatalosan csak az ügyvédnek adott meghatalmazást arra, hogy képviselje, így Mécset – akit Czeglédy ügyvédként korábban sikerrel védett meg néhány polgári perben – a polgármesternek valószínűleg más indokkal kellett volna elutasítania. Szendrő-Németh a polgármesteri  elutasítástól függetlenül meg is kísérelt felszólalni a közgyűlés előtt, hogy felhívja a figyelmet erre az anomália, Puskás azonban szünetet rendelt el. Húsz perccel később a polgármester már azzal állt elő, hogy büntetőügyről van szó, és ezért nem lehet felszólalni, csakhogy – feszegette ennek kapcsán Szendrő-Németh – akkor vizsgálják ki, milyen jogszabály írja elő,  hogy téma szerint nem lehet felszólalni. És azt is – fűzte hozzá – hogy eredetileg miért nem erre hivatkoztak.

Mécs és Szendrő-Németh aztán a városháza előtti tüntetésen mondta el a közgyűlésnek szánt beszédét.  Mécs „jogvédő demokratának” nevezte Czeglédyt, olyasvalakinek, aki támogatja a civil társadalom küzdelmét a demokratikus jogállam visszaállításában, fellép a hatalom bűnei és a törvénytelenségek ellen, segíti az emberek öntudatra ébredését, és jelentős szerepet játszik a civil társadalom védelmében országosan és helyi szinten is. Szerinte az MSZP-s politikus „a jog és a demokrácia védelmezője”, aki ellen hajszát indított a hatalom, el akarja távolítani a közéletből azokkal „a mondvacsinált, hamis vádakkal”, amelyeket semmivel sem bizonyítottak. Czeglédyt – hívta fel a figyelmet – egy nappal az előtt az önkormányzati közgyűlés előtt vették őrizetbe, amelyen egy nagyszabású korrupciós ügy miatt akart felszólalni.

Mécs szerint ez még akár véletlen is lehetne, de az nem, hogy a letartóztatása óta eltelt  három hónapban csak egyszer hallgatták ki, mégpedig nyilvánvalóan a tiltakozás hatására most hétfőn. „Ez önmagáért beszél. Jogtiprás, amely megdöbbentő. Az ötvenes évekre és az ’56 utáni ügyészségi magatartásra emlékeztet engem, amikor az ügyészség és az államvédelem ügyeket kreált, amikor a hatalmat birtokló párt kardja volt az ügyészség, és nem törődtek azzal, hogy a vádak megalapozottak legyenek” – fogalmazott.

Szendrő-Németh ezután felidézte, hogy az ügyet „érdekességek sora” szegélyezi. Például az, hogy a Fidesz-közeli média több mint fél éven át „rágalmazta” Czeglédyt, a politikus viszont az összes pert megnyerte ezekben az ügyekben. De feltűnő az is, hogy Czeglédyt csak azután hallgatták ki, hogy Puskás polgármesterként a múlt héten megkapta a levelet Czeglédytől arról, hogy szeretné, ha Szendrő-Németh és Mécs felszólalna a közgyűlés előtt. A tüntetésen az ügyvéd egyébként törvénytelen eljárásnak nevezte a Czeglédy elleni ügyet. Szerinte a Fidesz két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt levette a sakktábláról az ellenzék legerősebb emberét, aki sorra leplezte le a kormánypárt sáros ügyeit, nyerte a pereket, másrészt rabszíjon mutogathat egy ellenzéki politikust, miközben Mengyi Roland és Farkas Flórián szabadlábon él luxuséletet.

Szendrő Németh felolvasott abból a levélből is, amelyet Czeglédy a közgyűlésnek írt. „Nem követtem el bűncselekményt, és ennek ellenére úgy tűnik, hogy van, aki már vérbírót játszana, pedig az ártatlanság vélelme nem súlytalan jogi maszlag. A mostani hatalomnak – az országosnak – semmi nem drága az ellenzék elhallgattatására” – hangoztatja ebben a politikus.

Czeglédyt, a szombathelyi önkormányzat baloldali (Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt) frakciójának a vezetőjét, az MSZP városi elnökét június 14-én, néhány nappal az esküvője előtt vették őrizetbe. A másnapi közgyűlésen a szombathelyi Haladás stadiont építtető önkormányzati cég felügyelőbizottságának elnökeként az építés körüli, állítólag milliárdos visszaélésről akarta lerántani a leplet. Erre már nem volt módja, Szegedre vitték, ott a járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Hárommilliárd forintos adócsalással gyanúsítják, amit az ügyészség szerint bűnszövetkezetben követett el, mégpedig úgy, hogy többszintes iskolaszövetkezeti hálózatot működtetett adóelkerülés céljából. A különböző megyékben bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint érdemi tevékenységet nem folytattak, csak azért hozták létre őket, hogy Czeglédy szombathelyi cége mentesüljön a diákmunkával kapcsolatos közterhek megfizetése alól – írtuk az ügy hátteréről is szóló nagy júniusi portrécikkünkben.

Czeglédyt csütörtökön késő este a közgyűlés zárt ülésén felmentették a Haladás Sportkomplexum felügyelőbizottságának elnöki tisztségéből.