A Fidesz szerint nem nemzeti érdek csatlakozni az Európai Ügyészséghez

2018. október 4., 20:58

Szerző:

Közleményben reagált a Fidesz arra, hogy csütörtöki bejelentésben az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is csatlakozott ahhoz az aláírásgyűjtéshez, amelyet Hadházy Ákos volt LMP-társelnök indított el Magyarország csatlakozásáért az Európai Ügyészséghez. A testületet 22 EU-tagország részvételével fogják felállítani, de Magyarországa nincs köztük, az Orbán-kormány szerint ugyanis a csatlakozás sértené Magyaroszág szuverenitását. Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy a valódi ok inkább az lehet, hogy például Orbán Viktor egykori iskolatársa és jelenlegi barátja, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek 2017-ben 396 forintnak megfelelő EU-s forrást nyertek el, ennek a mikéntje pedig már brüsszeli körökben is gyanút kelt, de úgy tűnik, hogy a Fideszt ez nem zavarja túlságosan:

„Az ellenzék most sem a nemzeti érdekeket képviseli, hanem Brüsszelét. Brüsszel nemcsak a bevándorláspolitikában, a határvédelemben, hanem más területeken is  nemzeti hatásköröket akar megszüntetni és még több hatalmat akar magának. Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, mert ez a kérdés nemzeti hatáskör, amelybe bármilyen brüsszeli beavatkozás a  nemzeti szuverenitást sérti.”

– adta ki a közleményt  a miniszterelnök pártja.

Magyarországon kívül eddig csak Lengyelország, Málta és Svédország nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez, jelezve, hogy ebben a formájában nem támogatja az ügyészség létrehozását, Nyilvánvalóan nem fog az EU-ból kilépő Egyesült Királyság sem, Dánia és Írország pedig azért marad ki, mert a két ország az Egyesült Királyságoz hasonlóan  vesz részt a bel- és igazságügyi együttműködésnek ezen a területén.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.