A Fidesz simán leszavazta javaslatot az otthonápolási díjak megemeléséről

A pártnak a parlamenti vitán is mindössze egy képviselője vett részt.

2019. június 12., 13:52

Szerző:

Szerdán a fideszes parlamenti többség leszavazta az otthonápolási díjak megemelését. Erről a javaslat beterjesztője, Ungár Péter LMP-s képviselő számolt be a Facebookon. Ungár javaslata szerint minden otthonápolási díjat 100 ezer forintra emeltek volna, azonban a kormánypárti képviselők 112 nem és 51 igen arányában elutasították azt.

Fotó: Bazánth Ivola

Azoknak az  embereknek jelentős része, akik otthonápolást vállalnak, továbbra is 38 és 58 ezer forintot fognak kapni – írta Ungár Péter a Facebookon, hozzátéve: Ezek az emberek hétköznapi hősök, akiknek a teljesítményét el kell ismerni és meg kell köszönni.

A kormánypárti képviselők már a vitán sem mutattak nagy érdeklődést a téma iránt, mindössze egy fideszes politikus jelent meg rajta. 

Az otthonápolási díjból élők sorsával ebben a riportunkban írtunk részletesen, ebben a cikkünkben pedig azzal foglalkoztunk, hogy százezer forintra emelt, ápolásra szoruló gyermekek után folyósított otthonápolási díj nem minden érintett gyerek után jár majd.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.