A Fidesz megijedt a Momentum Mozgalom elnökétől, ezért hívtak biztonságiakat Rogán Antal fórumára

Németh Szilárd mindent megmagyaráz.

2017. május 31., 19:47

Szerző:

Megijedtek attól, hogy Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke, bement az Origo szerkesztőségébe – többek között ezzel magyarázta szerdán a 444 kérdésére Németh Szilárd Fidesz-alelnök, volt csepeli polgármester, hogy miért hívott a párt helyi szervezete biztonságiakat arra a lakossági fórumra, amelyet Rogán Antal tartott a múlt héten a kerületben.

A lakossági fórumon Németh is ott volt, a biztonságiak jelenlétére pedig az Index videójából derült fény, a stábnak ugyanis ők állták az útját, amikor a portál helyszíni interjút akart készíteni a kabinetminiszterrel. Rogán először lerázta az Index újságíróit, aztán a biztonságiak közbelépése ellenére mégis szóba állt a portállal, hogy végül rádöbbenjen, nem is akart interjút adni.

Később a 444 derítette ki, hogy a lakossági fórumon egy K. Konrád néven ismert férfi és az ő cégének az emberei védték a politikust, K. Konrád pedig kapcsolatban állt azzal az M. Richárddal, aki a kecskeméti maffiaper ötödrendű vádlottja volt, két héttel ezelőtt pedig a főszereplője annak a balesetnek, amely két ember életét követelte Budapesten a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. M. Richárd  februárban arra kérte K. Konrádot, találja meg, ki lopta el az Audiját, amit K. Konrád meg is tett.  Mindezt azok a hangfelvételek tanúsítják, amelyeket a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) kérésére rögzítettek, de a lehallgatással nem őket, hanem egy korrupt rendőrtisztet akartak leleplezni.

Ami a biztonságiak csepeli szereplését illeti, Németh elmondása szerint K. Konrád cégét egyszeri feladatra szerződtették, korábban pedig egyszer sem vették igénybe a szolgáltatásait. K. Konrád a 444-nek úgy nyilatkozott, „nem tud felvilágosítást adni” a szerződéssel kapcsolatban.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.