A Fidesz már megint valami nagyra készül a médiában, Orbán Viktor ügyvédje is benne lesz

2018. szeptember 29. 10:00 - szerző: Ágoston Zoltán

Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány néven bejegyezték a Fidesz központi irányítás alá kerülő médiabirodalmának új kulcsintézményét - derül ki a 24.hu cikkéből. Az alapítványt a Kaposvári Törvényszéken jegyezték be, székhelye ugyanúgy Balatonföldváron, a Bethlen utca 9. alatt van, mint a Mediaworks vezetőjeként ismert Liszkay Gábor fémjelezte Média Fundamentum Nonprofit Zrt.-nek.

Fotó: Fidesz honlapja

Három kuratóriumi tagja közül az egyik Bajkai István erzsébetvárosi alpolgármester, Orbán Viktor és több családtagjának az ügyvédje, aki többször ellátta már Orbán Ráhel és Tiborcz István jogi képviseletét is. Júliusban rebesgették róla, hogy jövőre igazságügyi miniszter lehet. Ügyvédi irodájával, és a közbeszerzési tanácsadó cégével is nyert állami megbízásokat. Jellemző, hogy a Miniszterelnökségnek megérte hárommilliárdért új irodát – műemléki épületet – venni több mint száz közbeszerzési felügyelőnek, aki annak a konzorciumnak a munkáját veszi át, amelyben Bajkai István ügyvédi irodája, az SBGK is benne volt, és amely 2016-tól 4,8 milliárd forintért külső tanácsadóként vizsgálhatta át a közbeszerzéseket előzetesen. Nem mellesleg Bajkai István nevéhez fűződik a hajléktalanság büntetéséről szóló alkotmánymódosítás. Orbán Viktor ügyvédje ugyanis úgy hiszi, a a hajléktalanok azért élnek az utcán, mert nem szeretik a szabályokat. A Fidesz színeiben indult, de veszített az április 8-i parlamenti választásokon. Oláh Lajos (DK) verte meg az erzsébetvárosi-terézvárosi választókerületben.

Ismert Fidesz-közeli személyiség a Közép-Európai Sajtó és Média másik két kuratóriumi tagja is. Varga István jogász, volt parlamenti képviselő 2014-ig volt országgyűlési képviselő – augusztus 20-án a Magyar Éredmrend Tisztikeresztjével tüntettek ki – feltűnést keltő kijelentése az volt, hogy mindenki ráléphet az önmegvalósítás útjára, csak először szüljön két-három vagy négy gyereket. – Adjon eleget a hazának, és mindenki boldog lesz – fogalmazott ennek kapcsán. A harmadik kuratóriumi tag Szánthó Miklós, a kormányközeli agytröszt, az Alapjokogért Központ igazgatója.

A 444 augusztus végén szellőztette meg, hogy az Orbán-kormány hatalmas médiabirodalmat akar létrehozni, és ebbe a központi irányítás alatt álló monstrumba minden fideszes orgánumot beolvasztanának. Ehhez tökéletesen illik Közép-Európai Sajtó és Média célja, vagyis hogy

„a magyar tömegtájékoztatás részét képező nyomtatott sajtó, rádió, tv, online felületeinek értékteremtő, valamint a magyar nemzeti öntudat erősödését szolgáló tevékenységét elősegítse. Mindehhez kapcsolódóan elsődleges cél az Alaptörvény IX. és XI. cikkeiben foglalt alapvető értékek biztosítása. Így különösen a magyar helyi (megyei, városi, lokális) sajtó támogatása, a helyi közösségek minél teljesebb értékű tájékoztatása érdekében végzett terjesztésük és közösségépítő munkájuk fenntartása”. 

A 24.hu úgy tudja, a Közép-Európai Sajtó és Médiának is szerepe lesz a hatalmas médiabirodalomban, de egyelőre nem világos, hogy milyen.