A Fidesz kedvenc püspökének fogalma sincs róla, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében él

2018. november 9. 10:59 - szerző: 168 Óra

Leközölte a Magyar Hang azt a Kiss-Rigó Lászlóval, Szeged-Csanád egyházmegye püspökével készített interjút, amelynek kiadását a püspök letiltotta. Kiss-Rigó rendkívül jó viszonyban van a kormánypárt és köreinek prominens alakjaival, valamint magával Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

Amikor az interjút készítő újságíró kérdésében Orbán barátjának nevezte a püspököt, aki ezt a kijelentést visszautasította. Viszont mikor emlékeztették rá, hogy sokszor látják együtt őket futballmeccseken, és Kiss-Rigó sokszor megjelenik a felcsúti stadionban is, a püspök már így reagált a barátságot firtató kérdésre:

– A miniszterelnök urat régóta ismerem, ez igaz (...) ezt kérdezze meg a miniszterelnök úrtól. Én nem vagyok arra méltó, hogy nyilatkozzak híres, általam tisztelt emberekről, hogy ők minek tekintenek engem. Szinte mindenben egyetértünk, és erkölcsileg megtisztelő számomra, hogy ilyen embert támogathatok – mondta Kiss-Rigó.

A kormány propagandájába simulva a püspök az interjúban kijelentette, hogy „a Soros György által vallott ideológia nagyon veszélyes az egész emberiségre nézve”. – Fel kell venni a megfelelő módon a küzdelmet ellene, ez kötelességünk – tette hozzá.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Amikor az újságíró arról érdeklődik, hogy Kiss-Rigó lát-e Magyarországon szegénységet, szociális, lakhatási problémákat, a püspök kitér a válasz elől, és csak ennyit mond: „A legtöbbször azt látom, hogy a józan ész hiányzik. Örök emberi problémával állunk szemben. Meggyőződésem, hogy a valódi értékeket kell felismerni józan ésszel”.

Az interjú legbizarrabb része a végén található:

- Úgy tűnik, hogy ön nem csak a katolikus egyház, hanem a NER püspöke is.

- Az micsoda?

- A Nemzeti Együttműködés Rendszere.

- Ez valami jogi dolog?

Mikor az újságíró felvilágosítja a 2010-ben alkotott fogalomról, Kiss-Rigó csak ezt mondja:

– Az én hálózatomnak, kapcsolati tőkémnek a tagjai Krisztus titokzatos testének a tagjai. És Isten országáé. Akik ezzel kapcsolatban vannak, azokkal én is szeretnék kapcsolatban lenni.