Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

A Fidesz és a KDNP gazdálkodását is megvizsgálta az ÁSZ és természetesen minden a legnagyobb rendben

2019. január 29. 10:56 - szerző: 168 Óra

Az Állami Számvevőszék befejezte a Fidesz‒Magyar Polgári Szövetség, illetve a Kereszténydemokrata Néppárt 2016-2017. évekre vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a két párt gazdálkodásának törvényessége biztosított volt, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat. Ezzel biztosították a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát – írja honlapján az egykori fideszes képviselő, Domokos László által vezetett szervezet.

A vizsgálat megállapításai szerint a Fidesz a 2016. évi pénzügyi kimutatásban 1 milliárd 84,1 millió forint bevételt, valamint 1 milliárd 573,4 millió forint kiadást mutatott ki. A 2017. évi pénzügyi kimutatás szerint az összes bevétel 1 milliárd 571,1 millió forint, míg a teljesített kiadások összege 1 milliárd 249,5 millió forint volt. A központi költségvetésből 2016-ban és 2017-ben évente 876,6 millió forint támogatást kapott.

A KDNP 2016. évi pénzügyi kimutatásában 172,2 millió forint bevételt és 166,2 millió forint kiadást számolt el. A 2017. évi pénzügyi kimutatás szerint a párt összes bevétele 210,3 millió forint, a kiadások összege 171,0 millió forint volt, a központi költségvetésből 2016-ban és 2017-ben évente 152,7 millió forint támogatást kapott. Egy észrevételt azért tett az ÁSZ: a párt a 2017. évi alapszabály módosításakor a felügyelő bizottság létrehozásáról nem gondoskodott.

Az ellenzéki pártok vizsgálata során jóval több szabálytalanságot talált – vagy vélt találni – az ÁSZ. A Jobbikot összesen 662 millióra büntették tiltott pártfinanszírozás miatt még 2017-ben, továbbá az LMP-t, a DK-t, az Együttet és a Párbeszédet különböző okokból, de indoklást egy alkalommal sem fűztek a büntetéshez. Év elején a Párbeszéd és a Momentum állami támogatását függesztették fel mindenféle értesítés nélkül az érintett pártok szerint teljesen törvénytelenül. Az ÁSZ ugyanis nem akarták tudomásul venni a székhelyváltoztatásukat, így folyton a régi címeiken keresték őket.

Legutóbb a Magyar Kétfarkú Kutya Párt került célkeresztbe. A párt kommentárja szerint „5 nap helyett csak 8 nap alatt tudtuk leadni a 176 430 oldalas elszámolást, az Állami Számvevőszék pedig úgy tesz, mintha nem kapott volna tőlünk semmit. Az ÁSZ-al beszélni fél éve nem sikerül: emailekre nem válaszolnak, telefont nem veszik fel és iwiw-en is elérhetetlen a szervezet.”