„A Fidesz egy nőellenes politikai szervezet” – Egyenlő jogokat követelnek a nőknek az ellenzéki képviselőnők

2019. március 8., 17:57

Szerző:

Egyenlő munkáért egyenlő bért, ingyenes női egészségügyi szűrőprogramok indítását, a hátrányos helyzetű nők és lányok számára szóló speciális oktatási program kidolgozását sürgették az ellenzéki pártok és független országgyűlési képviselőnők pénteken, a nemzetközi nőnapon tartott budapesti sajtótájékoztatón.

A Nő az erőnk! címmel a budapesti Olimpiai Parkban rendezett eseményen Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) nevében arról beszélt, hogy ma Magyarországon a nők az élet számos területen szenvednek hátrányt a férfiakhoz képest, pusztán azért, mert nőnek születtek. Egyúttal egy Zrínyi Ilonáról elnevezett nemzeti nőprogram elindítását követelte, amelynek keretében az állam felméri és monitorozza a magyar nők problémáit, a megoldásokat pedig beleépíti a jogszabályokba.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint több százezer lány és nő él szinte teljes kirekesztettségben, aminek elsődleges okát abban látta, hogy nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű tudáshoz, s ezért a számukra kiemelt oktatási program kidolgozását sürgette.

Fotó: Facebook/Szél Bernadett

Párttársa, Gurmai Zita úgy fogalmazott, a Fidesz egy nőellenes politikai szervezet, nem szabad, hogy akár egyetlen nő is rájuk szavazzon.

A szocialisták frakcióvezető-helyettese, Bangóné Borbély Ildikó pedig kiemelt támogatást követelt az egyszülős – túlnyomó többségében egyedülálló anyák által fenntartott – családoknak.

A hozzáférhető és ingyenes női egészségügyi szűrőprogramok indításának fontosságát hangsúlyozta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője, aki felidézte, hogy évente Magyarországon kilencezer nőt diagnosztizálnak emlődaganattal, akik közül a betegségben elképesztő magas aranyában, kétezren halnak meg.

Varga-Damm Andrea a Jobbik nevében kiemelte, szükséges, hogy nőknek minden területen valódi esélyegyenlősége legyen. Párttársa, Potocskáné Kőrösi Anita a nők társadalmi szerepével kapcsolatos tudományos kutatások elősegítését követelte a kormánytól.

Bősz Anett, független országgyűlési képviselő álláspontja szerint rengeteg erőforrástól esik el a magyar gazdaság, amennyiben nem állítja helyre a nemek közti egyenlőséget, és ezért átfogó munkaügyi program kidolgozását kezdeményezik, amely lehetővé teszi a nők számára, hogy összeegyeztessék a magánéletüket, a családjukat, a karrierjüket és a munkájukat.

– Ez nem női kérdés, hanem össztársadalmi és gazdasági érdek – mondta.

A szintén független Szél Bernadett a miniszterelnököt bírálva közölte, jelenleg Magyarországon minden héten meghal egy nő a családon belüli erőszak következményeként, ezért az azt elszenvedők védelme érdekében követelte az Isztambuli egyezmény ratifikálását.

Az ellenzéki képviselőnők a követeléseiket tartalmazó lapokat erősítettek az Olimpiai Park kerítésére, amelyre korábban fideszes politikusok nőkkel kapcsolatos – általuk bírált és kifogásolt – idézeteit is elhelyezték.

Fotó: Facebook/Szél Bernadett

 

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.