A felszerelés- és a szakemberhiány miatt túl későn derült ki, mi a gond, meghalt egy beteg a Honvédkórházban

2018. december 6., 12:00

Szerző:

hvg.hu szúrta ki Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, oxiológus Facebook-bejegyzését, amely egy nemrég elhunyt betegről szól egy levél nyomán, Ebből a levélből az derül ki, hogy, a szakembrer és felszerelés hiánya is hozzájárulhatott egy beteg, egy középkorú nő halálához a Honvédkórházban. 

A szakértő azzal kezdi, hogy az érszűkület miatti bélelhalás, amelyben az említett hölgy elhunyt, amúgy is nehezen diagnosztizálható és a legjobb körülmények között is nehezen gyógyítható betegség, de úgy véli, a szervezetlenség is közrejátszhatott a szomorú végkimenetelben. 

A beteg egy szombati napon ájulásra, görcsökre panaszkodott, 200-as vérnyomása volt. Lánya ezért először próbált magánkórházat találni, ahova beviheti, mert sehol nem kaptak segítséget. - Anyukámmal reggel óta megyünk egyik kórházból a másikba, de nem sikerült még elvégezni a szükséges vizsgalatokat - írta.

Mivel azt a tájékoztatást kapták, hogy a mentő sokára érkezne ki, a Honvédkórházba mentek. Közölték velük, hogy a régi MÁV kórházi telephelyük az ügyeletes, menjenek oda. Ott azonban már egy ideje nincs radiológus, képi diagnosztika, ultrahang, ezért két óra folyosón fekvés után visszavitték a nőt a Honvédkórház Károly körúti telephelyére. Ott még egy órát vártak a vizsgálat eredményére, majd azzal visszaszállították a Podmaniczky utcába. Ott már kiderült, mi a probléma, és megműtötték, azonban már késő volt. – Sajnos már túl késő volt, túl nagy rész halt el. Ma reggel leállt a keringése - írta hétfőn a nő lánya. 

- A beteg lehet, hogy már a beérkezésekor is menthetetlen volt, de ezzel a szervezetlenséggel, azzal, hogy úgy ügyelnek, hogy a minimumfeltételek sem állnak rendelkezésre ott, ahol a sebészeti ügyelet fizikailag van, ezzel a beteg halálához akár hozzá is járulhattak - írta Kunetz Zsombor a levél mellé.