A bíróság elutasította Tarsoly Csaba MNB elleni keresetét

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében elutasította Tarsoly Csaba felperes, volt Quaestor-vezér keresetét, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított.

2017. március 27., 18:21

A jegybank 20 millió forintra bírságolta Tarsoly Csabát, egyebek mellett azért, mert az általa irányított társaság, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi Zrt. az MNB szerint jogsértően kezelte az ügyfelek pénzét és valótlan adatszolgáltatást nyújtott a felügyelet felé – írja az MTI.

Tarsoly Csaba a tárgyalóteremben  2016. október 13-án Fotó: MTI / Marjai János

Rák-Fekete Edina, a tanács elnöke az ítélet indokolásában elmondta: a vizsgált időszakban a felperes a Quaestor Zrt. háromtagú vezetőségének tagja, a társaság ügyvezetője volt. Tarsoly Csaba beadványában a munkamegosztás tényére hivatkozott. A bíróság szerint a törvény szerint a vezető állású tisztségviselőknek általános a felelősségük, hogy a cég a jogszabályok betartásával működjön, munkamegosztástól függetlenül. A belső szabályzat megléte nem jelent jogszerű működést.

Tarsoly arra is hivatkozott, hogy nem tudott a szabálytalanságokról, amiket a jegybank feltárt, azonban a bizonyítékok ezt cáfolják. A tanúvallomások is bizonyítják, hogy Tarsoly tudott a szabálytalanságokról, az ügyfélpénzek nem megfelelő kezeléséről.

Az eljárás során a volt Quaestor-vezérnek igazolnia kellett volna, hogy mindent megtett a cég jogszerű működése érdekében. Ennek alátámasztására nem nyújtott be bizonyítékot, és a perben sem igazolta, ahogy azt sem, hogy az adott helyzetben elvárhatóan viselkedett, vagy fellépett volna a szabálytalanságok ellen.

A bíróság elutasította Tarsoly Csabának a per felfüggesztése iránti kérelmét a folyamatban lévő büntetőeljárás miatt, mivel a közigazgatási és a büntetőjogi felelősség egymástól eltér – mondta a tanács elnöke.

A határozat ellen 60 napon belül lehet fellebbezni a Kúriához.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.