67 milliárdért építtet katolikus óvodákat és bölcsődéket az Orbán-kormány, hogy egyre több gyermek élhesse át a lelki tavaszt

2019. március 28., 10:01

Szerző:

A kormány a következő években majdnem

67 milliárd forintot fordít katolikus óvodák és bölcsődék építésére

– közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban szerdán.

Soltész Miklós a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új, 460 millió forintból felépülő katolikus óvodájának alapkőletételi ünnepségen emlékeztetett, a kabinet emellett összesen több mint 100 milliárd forinttal támogatta vagy fogja támogatni az állami és önkormányzati kézben lévő óvodák és bölcsődék létrehozását is. Szerinte az építkezések hangsúlyos részei a családpolitikának, amelyben nagyon fontos szerepet kapnak a gyermekek, a szülők, a pedagógusok és tanárok, valamint a hátteret adó egyház.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Nagyon nem mindegy, hogy azok, akik a gyermekeinket, a „kincseinket" nevelik, milyen körülmények között dolgoznak, hiszen szebb és modernebb épületben a gyerekeket is könnyebb nevelni – hangoztatta.

„Mi azért szeretnénk óvodát építeni ide - és még kettőt Debrecenben –, mert szeretnénk,

hogy egyre több gyermek élhesse át azt a lelki tavaszt, ami Jézus Krisztus feltámadása ajándékozott nekünk" – 

mondta köszöntőjében Palánki Ferenc megyéspüspök.

    

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.