66-an felmondtak a Vas Megyei Kormányhivatalban, van, ahol már akadozik az ügyintézés

2019. április 11., 17:52

Szerző:

A Vas Megyei Kormányhivatalban 66 ember felmondott, velük együtt 92-en távoztak. Van, ahol akadozik az ügyintézés a munkaerőhiány miatt – írja a nyugat.hu.

Az Index nyomán csütörtökön portálunk is beszámolt arról, hogy a közigazgatásban a közigazgatásban összesen 2500-an kérték felmentésüket. Március elsején ugyanis lépett életbe a központi hivatalok tisztviselőinek rabszolgatörvénye, vagyis az új kormányzati igazgatásról szóló jogszabály. A módosítás értelmében munkaidejük nőtt, az alapszabadságuk csökkent, miközben már cafetéria-juttatást sem kapnak.

A kormányhivatalok dolgozóinak kormánytisztviselői státusza is változott, és állami tisztviselők lettek. A törvény értelmében a munkavállalóknak joguk van azt mondani, hogy nem fogadják el az átsorolást, ez viszont egyenértékű a felmondással. Annak, aki nem fogadja el az átsorolást, két hónapos felmondási idő után megszűnik a munkaviszonya, és végkielégítést is kap. 

A Vas Megyei Kormányhivatalban 66-an döntöttek így.

Fotó: Szombathely.hu

A portál információi szerint a létszámkeret a hivatalban jelenleg 1166 fő, öt embert azonban már korábban áthelyeztek, 21 embernek pedig felmondtak, ők nyugdíj előtt álltak. A portál forrása szerint a 21 fővel tulajdonképpen jót is tettek ezzel, mert ők végkielégítést is kapnak, és nyugdíjba is mehetnek.

Az önként távozókkal együtt így 92 munkavállalóval van kevesebb a kormányhivatalban.

A nyugat.hu úgy tudja, hogy a 66 fő között is van olyan, aki nyugdíj előtt áll, és ebben az évben eléri az öregségi nyugdíj korhatárát. Ők a két hónapos felmondási határidővel és a végkielégítéssel kihúzzák a nyugdíjig. A portál informátora szerint főleg a nyugdíj előtt állók döntöttek a végkielégítés és a távozás mellett.

A portál azt írja, hogy a 92 fő nem tűnik soknak a létszámkerethez képest, de még most is vannak olyan területek, ahol gyakorlatilag ellehetetlenült az ügyintézés. Értesüléseik szerint van olyan osztály, ahol az osztályvezető kivételével mindenki felmondott.

Ez a helyzet annak is köszönhető, hogy idén március 1-ig létszámstop volt a hivatalokban, így a távozókat nem tudták pótolni. 2020 januárjától azonban új létszámkeretet állapítanak meg a kormányhivatalokra, ami Vas megyében is várhatóan csökkenést jelent. Ezért ha most feltöltik a megüresedett státuszokat, akkor január 1-jétől a dolgozók egy részétől meg kell válniuk.