44 milliárd forintos hitelből vesz földet Debrecen csak azért, hogy a BMW-gyár a városban épüljön meg

Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy a BMW visszafizeti a hitelt.

2018. augusztus 2., 13:37

Szerző:

Kormánygaranciával megerősített, mintegy 44 milliárd forintos hitelt fog felvenni Debrecen önkormányzata, hogy megvásárolhassa és fejleszthesse az épülő BMW-gyár helyszíneként kinézett 400 hektáros területet - értesült a Népszava. A napilap szerint a bajor autógyár vélhetően nem akar bíbelődni az adásvétellel, árvita esetén pedig a földek kisajátítással.

Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a BMW később visszafizeti a hitelt.

A napilap kérdésére, hogy milyen feltételekkel adja el vagy adja bérbe a 400 hektáros, infrastruktúrával felszerelt területet a város, úgy reagált a debreceni polgármesteri hivatal: a terület fejlesztésével kapcsolatos tárgyalások jelenleg is tartanak, annak részletei üzleti titkok. Megismételték, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden erről annyit mondott, a 400 hektáros terület 2019 második felében kerül át a cég tulajdonába.

Mint megírtuk, a tény, hogy Magyarország mellett döntött a BMW, abban a kiváló infrastruktúra és a beszállítók jelenléte mellett hatalmas szerepet játszhatott a magyar kormány bőkezű adópolitikája a hazánkba települő multicégekkel, főleg az autógyárakkal szemben. A Győrben 1994 óta termelő Audi Hungária Zrt. például csaknem 40 milliárd forinttal kevesebb adót fizethetett be, és több, mint 23 milliárd forintos állami támogatásban részesült 2012-2014 között.

Emiatt a 168 Óra kérdésekkel fordult a Pénzügyminisztériumhoz, hogy megtudjuk, mekkora adókedvezményt, illetve milyen mértékű és jogcímű állami támogatást ajánlott a magyar kormány azért cserébe, hogy a BMW Magyarországon építse fel gyárát. Kérdéseinket a tárca az illetékes Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz irányította. Amint válaszol, azonnal új cikket írunk.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.