Csirkehiány nincs, de nem ér oda a hús mindenhová - Vizsgálódnak a hatóságok a 2800 forintos csirkemell miatt

2020. március 19., 15:56

Szerző:

Türelemre intenek a piaci szereplők a hiánycikknek tűnő csirke miatt, mint mondják, mindenhol bőven van csirke az országban, csak most nem ér oda mindenhová időben. 

Mint szerdán beszámoltunk róla, a budapesti Lehel téri piacon fotózták le, hogy az egyik hentes 2800 forintért árulja a csirkemell kilóját – de a szárnyas többi részét is hasonlóan borsosan –, legalább egy ezressel drágábban, mint a járvány előtt.

Mint a 24.hu írja, a Fény utcai piacon sem finomkodtak az árral, ott 2250 forintért adták a csont és bőr nélküli filét. Az okokról a Fény utcai piacon azt mondta a portálnak az egyik árus, hogy 10 kiló csirkemell helyett 2 kilót kapott, de közben a bérleti díjat ki kell termelnie, ezért árat emel. A Lehel téren áruhiányra panaszkodtak az árusok,

és szerintük heteken belül hasonló áron lesz minden.

Azonban az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György szerint a boltosok általánosságban önkényesen nem emelnek árat. Jellemzően akkor nő a fogyasztói ár, ha a beszerzési ár emelkedik, például amiatt, mert hiány van valamiből. Kaptak olyan jelzést, hogy a csirkemellnél van drágulási hullám, de hogy milyen mértékű, az boltonként mindig eltérő. Hozzátette, önmagában az nem bűn, ha a kereskedő árat emel, az a kérdés, hogy miért.

A hatóság dolga megvizsgálni, hogy tisztességes volt-e az áremelés.

A területet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyébként nem tud hiányról, a szektor képviselőitől érkező jelzések szerint a folyamatos ellátás továbbra is biztosított, változatlanul türelmet és nyugalmat, az indokolatlan készletfelhalmozás mellőzését kérik mindenkitől.

A fogyasztóvédelem kiemelten ellenőrzi elsősorban a tartós élelmiszerek, fertőtlenítőszerek és háztartási papíráruk ártörténetét és árképzési gyakorlatát, a hatóság munkatársai pedig

szerdán helyszíni vizsgálatot folytattak a Lehet téri piacon.

Indokolatlan ez az ár, biztosan fognak találni olcsóbban bármelyik kiskereskedelmi láncban, csak legyenek egy kis türelemmel – reagált a 2000 forint feletti húsárakra Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója is. Nincs hiány hazai alapanyagból, a baromfitermelők, vágóhidak normálisan működnek, vagyis nincs szó termeléskiesésről. Magyarország csirke-nagyhatalomnak számít. Az ország önellátási szintjének 140 százaléka a hazai baromfihús termelés. Csirkéből ez az arány 125-130 százalék, pulykából nagyjából 140 százalék, víziszárnyasból pedig a belföldi felhasználás kétszerese. A probléma tehát nem húshiányból adódik, hanem logisztikai természetű gondról van szó, mondta el Csorbai Attila.

(A 24.hu nyomán)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.