1,6 millió forintjába került az adófizetőknek az erdélyi kolbászfesztivál, amit Németh Szilárd csepeli csapata nyert meg

2019. február 26., 10:08

Szerző:

A Németh Szilárd által vezetett csepeli csapat nyerte a tavaly szeptemberben megrendezett X. Kolbászfesztivált Nagyszalontán. A Fidesz-alelnök győztes csapatát Borbély Lénárd polgármester mellett Morovik Attila alpolgármester, valamint a polgármesteri hivatal jelenlegi és volt munkatársai alkotta, a 21.hu című helyi portál cikke szerint azonban a fesztivál legalább részben csepeli közpénzből valósult meg..

Az Orbán-kormány ugyanis a Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül ugyanis támogatja a testvérvárosi kapcsolatok ápolását az anyaországi, illetve határon túli települések között. A csepeli önkormányzat kétmillió forintot kért az eseményre a alapkezelőtől, és 1,6 millió forintot meg is ítéltek az esemény támogatására.

Fotó: Facebook/Németh Szilárd

Vagyis tulajdonképpen ennyibe közpénzbe került Németh Szilárd és Borbély Lénárd első helyezése.

Pályázati pénzből fizették Csisztu Zsuzsa műsorvezető tiszteletdíját is, ő bruttó 449 439 forintért vezette a műsort 12 és 17 óra között, csaknem 90 ezer forintot kapott óránként.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.