1500 milliárd forintos egészségügyi programmal állt elő Kásler Miklós

2019. február 28., 12:09

Szerző:

Több frontot nyitó, tíz elemes haditervvel készül a lakosság egészségi állapotának javítására Kásler Miklós humán miniszter – írja a Népszava.

A most összeállított tervet már hivatalba lépése óta hiányolta tőle a szakma. A teljes ellátórendszert megmozdító programjával durva becslések szerint is 1000-1500 milliárdnyi közpénzt forgatna bele a miniszter az egészségügybe.

Kásler Miklós, az Emmi miniszterjelöltjének bizottsági megh
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A két legnagyobb tétel a teljes fővárosi ellátást átalakító, a szuperkórházak építését is magába foglaló Egészséges Budapestért Program, valamint a Semmelweis Egyetem fejlesztése. Ezekről több éve vitáznak szakmai közösségekben.

A miniszter 2022-ig szóló terveinek további eleme az öt nagy népbetegség kezelése. Kiemelt feladatnak tartja a daganatos-, a keringési- és a mozgásszervi betegségben szenvedő, a gyermekgyógyászati, továbbá a pszichiátriai páciensek gyógyításával foglalkozó országos intézetek fejlesztését. Emellett az alap-, valamint a sürgősségi ellátás modernizálását, valamint a prevenciós feladatokat összefogó Nemzeti Népegészségügyi Szakpolitikai Programot javasolja.

Olyan akciókat is javasol a stratégia, amelyek kimaradtak a nagy betegségeket tárgyaló programokból, például a légzőszervi-, a metabolikus- és a ritka betegségek megelőzését kezelését segítő akciók. Ezek célja az, hogy a mostani átlagos 60 helyett 63 éves korukig maradjanak egészségesek a felnőttek, csökkenjen a csecsemőhalandóság, az anyák szoptassanak legalább hat hónapig, csökkenjen a naponta rágyújtók aránya, és azoknak a száma, akik azért haltak meg, mert nem időben kapták meg a megfelelő ellátást.

A dokumentum ugyanis megállapítja, hogy becslések szerint 2017-ben a legjobb időben történő beavatkozással 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna.

A lap információi szerint nem csak a szakmai közvélemény elégedetlen. Úgy tudják, hogy készült elemzés, főként Századvég elemzőinek közreműködésével. Eszerint a Fidesz támogatóit kérdezték arról, hogyan értékelik a kormány egészségpolitikáját egy öt fokozatú skálán. A megkérdezettek 30 százaléka közepesre, 50 százalékuk egyesre-kettesre, s mindössze 11 százalékuk osztályozta jóra vagy jelesre.

Az elemzést készítők jelezték, hogy a jelenlegi egészségügyi kormányzat kockázatot jelent a Fidesz számára az őszi önkormányzati választások szempontjából.