135 ezer forint a magyar átlagnyugdíj

2019. március 5., 12:54

Szerző:

Kismértékben csökkent a nyugdíjasok száma tavaly januárhoz képest – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK)  adataiból, amelyeket a Világgazdaság ismertetett. 

Az idén januárban 2 156 622 nyugdíjellátást folyósítottak, vagyis 6443 fővel kevesebben kaptak nyugdíjat vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátást, mint egy évvel korábban. A minimális csökkenés mögött nem annyira demográfiai adatok húzódnak meg, inkább a nyugdíjkorhatár folyamatos emelkedése. Ez év januárjától már 64 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár, és 2022-ig két lépcsőben éri el a megcélzott 65 évet.

A 2,15 millió nyugdíjas közül öregségi ellátást 2 031 674 biztosított kapott,

2019 januárjában az átlagos ellátás összege pedig 134,9 ezer forint volt,

amely 4 százalékkal több az előző évi ellátásnál.

Tavaly de­cemberben a nettó átlagkereset 239 400 forint volt, amelyet ha összevetünk a decemberi 131 276 forintos átlagos öregségi nyugdíjjal, 54,8 százalékos arányt kapunk. – írta a lap.

Ausztriában a 2015-ös adatok szerint 1231 euró volt az átlagnyugdíj, ami mostani árfolyamon csaknem 388 ezer forintnak felel meg, és még úgy is hatalmas összeg a magyarhoz képest, hogy Ausztriában évi 11 ezer euró felett adókötelesek a nyugdíjak, 25 százalékos adókulccsal indulnak.

 

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.