Gyereket vár, ezért felfüggesztette a vegetáriánus étkezést Tatár Csilla, az MTVA műsorvezetője

2019. október 30., 13:24

Szerző:

A műsorvezető közösségi oldalán jelentette be a hírt: második gyerekét várja. Tatár Csilla ugyanakkor a Story magazinban azt is elmondta, hogy ez már az ötödik terhessége. Első fia születése után ugyanis kétszer is elvetélt. Éppen ezért most csak arra koncentrál, hogy mi jó a babának.

Így a vegetáriánus étkezésről is lemondott.

„Most van az életemben kilenc hónap, amikor ismét le kell mondanom néhány dologról, nem hiszem, hogy ez lehetetlen. Ilyenkor nem az én kényelmem vagy a fogadalmaim a legfontosabbak, hanem az, hogy mivel teszek jót a bennem fejlődő gyereknek (...) Amiket addig ettem, azokra még gondolni sem tudtam, viszont újra el kellett kezdenem húst enni, pedig két éve vegetáriánus vagyok. Így hát erre a kilenc hónapra felfüggesztem a vegaságomat. A töltött káposztát kívántam meg a legjobban, így engedtem a csábításnak" – mondta a magazinnak Tatár Csilla.

(A 24.hu nyomán)