Schmuck Andor menyasszonya elárulta, mivel ejtették rabul a szívét

2019. május 28., 13:05

Szerző:

Március óta megfordult a világ Hanák Eszterrel. Akkor a 22 éves lány Budapest belvárosában szó szerint a nála 27 évvel idősebb Schmuck Andor karjaiba omlott. A szerelmesek azóta már jegyesek, sőt már az esküvőjük időpontja is körvonalazódik – írja a Bors. – A bazilika előtt sétálgatva megbotlottam, és pont Andor kezei közé estem, ugyanis ő kapott el, hogy ne essek orra. Már akkor levett a lábamról, szó szerint is – mesélte a lapnak az ELTE-n ta­nuló Eszter, aki ragaszkodik, hogy

nem ő szedte fel a vőlegényét, hanem fordítva.

– Andor annyit mondott nekem, természetesen szigorúan magázva, hogy vigyázzak magamra, majd szép napot kívánt. Két nappal később aztán a Faceboo­kon írtam neki egy üzenetet, hogy köszönöm. Beszélgetni kezdtünk, majd Andor szinte azonnal elhívott kávézni, és rögtön mindketten éreztük, hogy ez most valami ko­moly.

Eszter és Andor
Fotó: Facebook/Hanák Eszter

Március 11-én jöttünk össze, azóta mindennap együtt vagyunk, összeköltöztünk, és Andor már a kezemet is megkérte – mondja a lány.

A lány elárulta, hogy először Schmuck búgó hangjába szeretett bele, majd pillanatokkal később már teljesen odavolt a férfiért. – Nem ismerjük egymást rég­óta, de mi ilyenek vagyunk, mindent gyorsan csinálunk – tette hozzá a boldog ara.

Tegnap 16:59

A japánkertnek és a japán stílusban épült kertnek az a célja, hogy egyszerre gyönyörködtessen és elgondolkodtasson, békés, nyugalmat árasztó helye legyen az elmélyülésnek, meditációnak. Ugyanakkor a japánkertben fellelhetjük az érdekes formájú köveket, ritka növényfajokat is.

2024. április 16., 19:12

A csodás lila virágaival pompázó orgona elbűvöl a látványával és az illatával, ám azt kevesen tudják, hogy az ehető növények közé tartozik. Mi több, kiváló immunerősítő, erős gyógyhatású növény.